// 2026. november 3., kedd // Győző

Természetvédők „terrorjára” panaszkodnak a szatmári gazdák

// HIRDETÉS

A panaszosok szerint a zöldek megtiltják, hogy megműveljék a földjeiket. A környezetvédők szerint ők csak a dolgukat végzik.

Elégedetlenek a Túr menti Natura 2000 övezetet kezelő Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti tevékenységével a józsefházai gazdák, mert megszabják, mit és hogyan termeszthetnek. Az egyesület akadályozza a mezőgazdasági tevékenységünket — hangoztatták a józsefházai gazdák a keddi prefektusi fogadóórán.

A tízfős delegációt Cosmin Dorle, a Prefektusi Hivatal Jogi Osztályának főnöke fogadta. A panaszosok elmondták, hogy az EKE nem ad engedélyt számukra, hogy a szántóföldként bejegyzett földjeiken gabonát termesszenek, mivel ott állítólag van egy legelő is, amely védett terület.

„Mi már a rendszerváltás óta szántunk-vetünk az említett területen, azonban 4-5 éve meg van szabva, hogy mit termeszthetünk saját mezőgazdasági területünkön, illetve a bérbe vett földeken. Van olyan eset, amikor az EKÉ-től kapunk ugyan engedélyt gabonatermesztésre, azonban azzal a kikötéssel, hogy nem használhatunk a munkálat során mezőgazdasági gépeket, gyomirtó szereket és műtrágyát sem. Ilyen körülmények között nem tudunk profitot termelni, s a csőd szélére sodrósunk” — panaszolták a termelők, akik azt is elmondták, mivel természetvédelmi területen van a földjük, ettől az évtől a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) is meghatározott keretek között ad támogatást.

„Mi semmi mást nem csinálunk, mindössze a törvényeket tartatjuk be. Aki elégedetlen a tevékenységünkkel, bírósághoz fordulhat” — fejtette ki Márk-Nagy János, az EKE ügyvezető igazgatója, aki szerint Románia az EU-csatlakozási szerződésben vállalta, hogy megőrzi az értékes gyepterületeit. Hozzátette: létezik egy külön gyeptörvény, mely ezeket az előírásokat tartalmazza. Az igazgató szerint ők a valós helyzetet veszik alapul, és nem a kommunista időszakban, a tervgazdálkodás során készült regisztereket, melyekben lényegesen nagyobb területek szerepeltek szántóként, mint amennyi valóban alkalmas volt művelésre.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro