Megbírságolták egy 99,2 százalékban magyarlakta település polgármesterét, mert a község lapját nem adja ki románul is.
És újabb sikert könyvelhet el a szélsőséges magyargyűlölő „civil”, Dan Tanasă fémjelezte hálózat: képes volt megbírságolni a majdnem száz százalékban magyarlakta Gyergyóremete polgármesterét, Laczkó-Albert Elemért az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amiért az önkormányzat csak magyarul adja ki a község havilapját.
A döntést maga a magyar feliratok és jelképek okozta frusztrációját feljelentés-cunamival kompenzáló Tanasă kürtölte világgá, aki egyben annak a Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) az alapító elnöke, amelynek tevékenysége mindennel szöges ellentétben áll, ami a nevében szerepel.
A magyarfóbiás kényszeres feljelentő szerint a diszkriminációellenes tanács Asztalos Csaba elnök ellenszavazatával döntött a bírságról.
Laczkó-Albert Elemér polgármester az MTI-nek elmondta, a 12 éve megjelenő Képes vagyok című helyi havilap elsősorban a falu kulturális híreit foglalja össze. Az önkormányzat által kiadott havilapot ezres példányszámban nyomtatják ki, és ingyen terjesztik a községben.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint a 6165 lakost számláló székelyföldi nagyközség lakosságának a 99,2 százaléka vallotta magát magyarnak. A községben lakó 46 román nemzetiségű személy a lakosság 0,8 százalékát teszi ki. A polgármester elmondta, a község román lakosai is kiválóan beszélnek magyarul, és részükről nem merült fel az igény, hogy románul is megjelenjen a Képes vagyok havilap.
A polgármester inkább azt tartja diszkriminációnak, hogy a magyar kiadvány miatt megbírságolták. Elmondta:
Ezért megtörténhet, hogy inkább megszüntetik a lapot, minthogy lefordítsák.
A polgármester konzultál még arról, hogy megtámadja-e a határozatot a bíróságon. „A poén kedvéért megtehetjük, de nem bízom abban, hogy más ítélet születnék ebben az ügyben, mint amihez szokva vagyunk a községháza felirat és székely zászlók esetében. Szimbolikus politizálásba kényszerítenek bele ahelyett, hogy érdemi dolgokkal foglalkoznánk” – ecsetelte a példás és modellértékű romániai kisebbségi helyzetet az elöljáró .
Kíváncsian várjuk, hogyan döntene a diszkriminációellenes tanács egy olyan esetben, amikor valaki azért panaszolja be egy 99,2 százalékban románok lakta település önkormányzatát, mert nem kommunikál az ott élő 0,8 százaléknyi magyarral magyar nyelvén.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.

Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.