// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Szorosabbra fűzi kapcsolatát Románia és Lengyelország

// HIRDETÉS

Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba irányítanak – jelentette be a két ország elnöke a varsói NATO-csúcson.

Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítenek azoknak a döntéseknek az értelmében, amelyeket a szövetség keleti szárnyának megerősítésére hoztak a varsói NATO-csúcson –  jelentették be vasárnap Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnök.

A lengyel és román államfő közös sajtóértekezletet tartott Varsóban, miután kétoldalú találkozásukon értékelték  a varsói NATO-csúcstalálkozó eredményeit,  többek között azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, valamint

létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt is.

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter már szombaton bejelentette: a lengyel vadászgépek a nyári hónapoktól részt vesznek a NATO bulgáriai és romániai rotációs légtérellenőrző missziójában, a varsói csúcson kölcsönös lengyel-román katonai jelenlétről született keretmegállapodás.

Andrzej Duda  a sajtótájékoztatón úgy értékelte: a varsói csúcsértekezlet „rendkívül fontos”, egyesek szerint  egyenesen „áttörés jellegű” döntéseket hozott, mindenekelőtt a keleti szárny megerősítését illetően. Elmondta: a döntések összhangban vannak azzal a nyilatkozattal, melyet  tavaly novemberben Bukarestben a kilenc kelet-közép-európai államfő részvételével megtartott  regionális találkozón elfogadtak. A lengyel elnök kilátásba helyezte: a bukaresti formátumban továbbá is egyeztetnek, idén

ősszel a külügyminiszteri szintű találkozón egy újabb államfői regionális csúcsot készítenek elő.

Klaus Iohannis a Fekete-tenger térség haditengerészeti védelmének megerősítését érintő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Varsóban ezt a témát csak elvi szinten tárgyalták, az itt hozott döntés szerint a nemzetvédelmi miniszterek egy, konkrét  megoldásokat tartalmazó koncepciót dolgoznak majd ki.

Sajtóértekezletet tartott vasárnap Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke is, aki úgy látta: a NATO-erők lengyelországi telepítése „egy radikális változás”, valamint „valóságos nyereség” Varsó szempontjából. Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte: amennyiben az amerikai elnökválasztásokat a demokrata jelölt, Hillary Clinton nyeri meg, a következő években  nagyobb valószínűséggel folytatódhat az Egyesült Államok jelenlegi NATO-politikája. Donald Trump esetleges megválasztása esetén a helyzet kevésbé előrelátható – vélekedett a PiS elnöke.

A lengyel védelmi kiadások lehetséges növelése felől tudakoló kérdésre Kaczynski úgy válaszolt: ezeket

„a jelenlegi nemzetközi helyzetre való tekintettel a jövőben növelni kellene”. 

Lengyelország jelenleg is a NATO vállalások szerint a bruttó hazai termék 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra.

A szombat este  befejezett varsói csúcstalálkozón a NATO keleti szárnyának megerősítése mellett arról döntöttek, hogy meghosszabítják az Eltökélt Támogatás (Resolute Support) fedőnevű NATO-missziót, sor kerül az atlanti szövetség közvetlen szerepvállalására az Egyesült Államok vezette, Iszlám Állam elleni koalícióban. A csúcs során jóváhagyott NATO-EU megállapodások értelmében megerősítik a szövetséges erőknek az Európába irányuló illegális bevándorlás és  az embercsempészet elleni harcban való részvételét is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.