Mert így valószínűleg sikerül is a gyerekeknek elsajátítani.
Vidáman szórakozva tanuljunk románul! - hívta fel a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár gyerekrészlegének programjára a gyerekek, szülők figyelmét Poráczki Judit gyerekkönyvtáros. A részvétel ingyenes. Az V-VIII. osztályosok részére meghirdetett program népszerű, két csoport indult, külön találkoznak az V-VI. és a VII-VIII. osztályosok. Nemcsak a szentmiklósi iskolákból van jelentkező, hanem a környező településekről is érkeznek a kéthetenkénti találkozókra, a csoportok száma ugyan korlátozott, de igyekeznek nem visszautasítani a gyerekeket.
A román nyelven zajló, kommunikációra épülő délutáni foglalkozásról az angol-román szakon végzett gyerekkönyvtáros programvezetővel, Poráczki Judittal beszélgettünk. „Igyekszem a munkám mellett a tudásomat is gyerekek szolgálatába állítani, így indult ez a program. Az első találkozás után elmondhatom, hogy a gyerekek közvetlenek, sok minden érdekli őket. Viszont úgy gondolom, hogy azok a gyerekek, akiknek igazán szükségük lenne a program nyújtotta segítségre, nem nagyon jelentkeztek, jó lenne, ha ők is jönnének. A jelenlévő a gyerekeknél úgy érzem, nincs gond sem a román nyelv tanulásával, sem pedig a kommunikációval. Nyitottak voltak, igaz ez nem az osztályterem, nem vagyok a tanáruk. Az első ismerkedési kör után felszabadultan zajlott a két órás foglalkozás” – ismertette Poráczki Judit.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.