Az érdemösztöndíj elvileg a jó tanulmányi eredményekért jár, de 4,59-es átlaggal is lehet havi 450 lejt keresni. Megint félrediagnosztizált egy orvos egy beteget, aki majdnem meghalt. Januártól többe kerülhet egy közúti szabálytalankodás.
Az elmúlt hónapokban több kórházi botrány is közfelháborodást keltett Romániában. Augusztusban egy nőt sérvvel operáltak meg a Tîrgu Jiu-i kórházban, utólag kiderült, hogy kilencedik hónapos terhes. Nem sokkal azelőtt Botoșani megyében hét órás szenvedés után meghalt egy 26 éves terhes nő, miután a kórházban semmiféle kezelést nem kapott, pedig fájdalmai voltak és vérzett is.
Most Szatmár megyében történt egy újabb hasonló eset, amely könnyen tragikusan végződhetett volna. Egy 56 éves Tasnád környékén élő férfi panaszt tett a szatmárnémeti kórház vezetésénél a sürgősségi osztály egyik orvosa ellen, miután egy felületes vizsgálat után hazaküldték, majd életmentő műtétet hajtottak végre rajta – írta a PortalSM.ro helyi hírportál.
A férfi tíz nappal ezelőtt 15 óra táján jelentkezett a szatmári kórház sürgősségén és hasi fájdalmakra panaszkodott. Az egyik ügyeletes orvos megvizsgálta, ultrahanggal is és EKG-t is készített, majd hazaküldte azzal a javaslattal, hogy menjen el gasztroenterológiai szakvizsgálatra. A férfinak ezenkívül görcsoldót és más gyógyszereket írtak fel.
Ezután a férfi hazament, de 23 óra környékén már nem bírta a fájdalmat és a tasnádi kórházban keresett segítséget. Az ottani ügyeletes orvos mentőt hívott hozzá, a férfit Szatmárnémetibe szállították, ahol azonnal megoperálták bélelzáródás miatt. Mint utólag elmesélte, a műtét után megtudta, hogy meg is halhatott volna, az orvos azt mondta neki: örüljön, hogy életben van.
A férfi panaszt tett a szatmári ügyeletes sürgősségi orvos ellen, most várja a belső vizsgálat eredményét.
A közlekedési kihágásokért kiszabott pénzbírságok összegét még 2017-ben befagyasztotta a kormány, azóta 145 lej egy büntetőpont értéke. Ezt az összeget a törvény az akkori bruttó minimálbér 10 százalékában határozta meg. Bár az elmúlt öt évben többször is nőtt a minimálbér, a 145 lejen befagyasztott értéket minden kormány továbbvitte.
A bruttó minimálbér összege legutóbb október elsején emelkedett 3000-ről 3300 lejre, de a büntetőpont értéke továbbra is 145 lej maradt és ez az év végig így is lesz egy 2022-es kormányrendelet szerint.
Most azonban a belügyminisztérium változtatni kíván ezen, ami a büntetések összegének emelkedését eredményezi. A szaktárca kidolgozott és közvitára bocsátott egy kormányrendelet-tervezetet, amely módosítja a kiszámítási módszert: a büntetőpont értéke a bruttó minimálbér 5 százaléka lesz, vagyis 165 lej, ha a jelenlegi 3300 lejt vesszük számítási alapnak. A tervezet egyben eltörli az öt éve alkalmazott maximális felső határt is. Vagyis egy újabb minimálbér-emelés nyomán automatikusan magasabb lesz a büntetőpont értéke is.
A jelenleg érvényes közlekedési szabályzat, a kresz öt bírság-kategóriát határoz meg, a legenyhébb kettő vagy három büntetőponttal jár, vagyis a bírság összege 290-től 435 lejig terjed. A legsúlyosabb besorolás 21-100 büntetőpont kiszabását teszi lehetővé, ez 3045 és 14 500 lej közötti pénzbírsággal jár.
Az oktatásügyi minisztérium döntése értelmében az idei tanévtől minden iskolai osztályban a diákok legjobb 30 százaléka 450 lejes érdemösztöndíjat kap, attól függetlenül, hogy mekkora a jegyeinek átlaga.
Csakhogy az első látásra dicséretes intézkedésnek egészen groteszk következményei is vannak. Ploiești-en például az érdemösztöndíjasok listáján az utolsó helyezett 4,59-es átlaggal kap havi 450 lejt tanulmányi eredményeinek elismeréseképpen – írja az Observatorul Prahovean portál.
Az Elie Radu szakiskolában összesen 373 diák kap ösztöndíjat, ők jelentik az osztályok felső 30 százalékát. A 4,59-es szintű érdemösztöndíjas úgy élvezheti sikeres munkáját, hogy osztályának a tanulmányi szintje annyira alacsony hogy még ezzel a jegyátlaggal is a legjobb 30 százalékban szerepel.
A megyeszékhely egy másik iskolájában, a Mihai Viteazul Főgimnáziumban eközben alig valamivel 9-es alatti átlaggal sem lehet már érdemösztöndíjat kapni, mivel a diákok 30 százalékának ennél jobbak a jegyei.
A portálnak nyilatkozó iskolaigazgató diszkriminációnak nevezte a helyzetet „Nevezzék bárhogyan, csak érdemösztöndíjnak ne” – javasolta. Ebben az iskolában egyébként 857 diák kap tanulmányi ösztöndíjat, közülük csupán háromnak 9-es alatti az átlaga.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.