Téves az a sajtóértesülés, miszerint a marosvásárhelyi önkormányzat elutasította az SZNT kérelmét a Székely Szabadság Napja jövőbeli megszervezésére vonatkozóan.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben hívja fel a figyelmet, hogy kérvényükre a törvényben előírt 48 órán belül nem érkezett visszautasító válasz, így semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy 2016-ban, illetve 2017-ben megtartsák a rendezvényt. „A sajtóban megjelent, tiltásra vonatkozó hírek tévesek, sajnálatosnak tartjuk, hogy azok közzétevői az érintettek megkérdezése nélkül, és a polgármesteri hivatal által kiadott értesítés ismerete nélkül közölték az információkat” – áll a közleményben.
A hírt szerdán az MTI az Agerpres hírügynökségre hivatkozva közölte, melyet a legtöbb erdélyi magyar sajtóorgánum átvett. A hír szerint a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság negatívan véleményezte az SZNT kérelmét. Arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat.
Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület azért folyamodott a polgármesteri hivatalhoz már 2015 februárjában a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a húsvét előtti böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvény megtartását engedélyezték. A törvény értelmében nem tartható két tömegrendezvény egy időben ugyanazon a helyszínen. Az MTI idézte Valentin Bretfeleant, a bizottság elnöki tisztségét is betöltő helyi rendőrfőnököt, aki elmondta, hogy ilyen távoli időpontokra nem adhattak ki engedélyt, hiszen változhatnak még addig a közrend biztosításának a körülményei, de hozzátette, biztosították a kérvényezőt, hogy övé az elsőbbség, ha más is ugyanakkor szeretne valamilyen rendezvényt tartani ugyanazon a helyszínen.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.