// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

SZNT: hazudik a Kovászna megyei prefeketus

// HIRDETÉS

Azt állítja ugyanis, hogy nem volt hivatalában, ezért nem fogadta a székelyek petícióját. Pedig…

A Kovászna megyei prefektus nyilván valótlanságot állít, hogy ne mondjam: hazudik – jelentette ki Gazda Zoltán. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) helyi vezetője arra reagált, hogy sajtóértekezletén Sebastian Cucu azt mondta: senki nem kereste meg őt a március 10-i tüntetés után.

A Székely Hírmondó kérdésére válaszolva a Kovászna megyei prefektus azt állította: március 10-én valóban nem tartózkodott a hivatalban, de másnap senki nem kereste meg a szervezők részéről. Ezzel szemben Gazda Zoltán azt mondja, másnap reggel bement a kormányhivatalba, hogy beiktassa a Székely Szabadság Napján több ezer tüntető által elfogadott petíciót, de nem sikerült a prefektussal is beszélnie, mert az a portáson keresztül üzent, hogy a petíciót megkapta, de „nem kíván találkozni vele”.

Az SZNT helyi vezetője írásbeli feljelentést tett a belügyminisztérium illetékes vezérigazgatójánál, „hivatali visszaéléssel” vádolva Sebastian Cucut.

Mint ismeretes, a március 10-én, a Székely Szabadság Napján a turulmadaras szobornál összegyűlt tömeg a román kormánynak címzett petíciót fogadott el, amelyben a folyamatos jogfosztások ellen tiltakozik, ám ezt a szervezőknek sem aznap, sem másnap nem sikerült átadniuk a prefektusnak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették
Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro