// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Románia

Szlovákia már bent látná Romániát Schengenben

Legalábbis ezt szorgalmazta ma Miroslav Lajcák külügyminiszter Bukarestben.

Szlovákia szorgalmazza Románia felvételét a schengeni övezetbe, hiszen semmi sem igazolja ennek halogatását, miután Románia teljesítette a csatlakozási feltételeket – jelentette ki Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kedden Bukarestben, ahol Lazăr Comănescuval, a román diplomácia vezetőjével tárgyalt.
 
Comănescu azt szeretné megértetni európai partnereivel, hogy Románia csatlakozása a schengeni övezethez mindenki számára előnyös volna, hozzáadott értéket jelentene az Európai Uniót ért biztonsági kihívások megválaszolásában. Szerinte az Európai Unióba irányuló migráció jelentős része továbbra is gazdasági természetű, és olyan térségekből indul, amelyek fejlesztésére az unió már több száz milliárd eurót költött. 
 
Comănescu úgy vélte: az EU-nak meg kell újítania – a világ szegény országait segítő – fejlesztési és együttműködési politikáját, oly módon, hogy az érintett országok polgárai inkább az otthon maradást válasszák.
 
Dacian Cioloş kormányfő hétfőn úgy értékelte, a valóság már teljesen meghaladta azokat a politikai indokokat, amelyek miatt megtagadják Románia csatlakozását a schengeni övezethez, miközben a terrorizmus és a migráció vált a legkomolyabb biztonsági fenyegetéssé az Európai Unió számára.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro