// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka

Szlovák és cseh hiszti a Benes-dekrétumok számon kérése miatt

// HIRDETÉS

Kövér László magyar házelnök rótta fel, hogy még mindig a jogrend része a magyarok kollektív bűnösségét kimondó törvénycsomag.

Pozsonyban és Prágában is kiverte a biztosítékot Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, miután egy cseh lapnak nyilatkozva – amúgy teljesen korrekt módon – megpedzette, hogy mindkét ország jogrendszerének részét képezik a kollektív bűnösség elvét kimondó Benes-dekrétumok. Ennek nyomán mind a szlovák, mind a cseh külügy bekérette a magyar nagykövetet.

Kövér László a Právo című cseh lapban múlt pénteken megjelent interjújában a Benes-dekrétumokat érintve kijelentette: „egyáltalán nem lett volna szabad, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagjává váljanak, amennyiben jogrendjükben egy olyan törvény van, amely a kollektív bűnösség elvén alapul".

A szlovák külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta: Szlovákia és Magyarország kapcsolatai - a két kormány igyekezetének köszönhetően - jelenleg történelmileg a legjobb szinten vannak. A két fél között zajló párbeszéd és együttműködés intenzív, ami bilaterális szinten túl a visegrádi négyek keretében és az összeurópai témák tekintetében is megfigyelhető - fűzte hozzá a nyilatkozatában a szlovák külügyminisztérium, megjegyezve: ezért érthetetlen, miért érzi szükségét Kövér László, hogy Szlovákia és újabban Csehország címére tett sértő kijelentéseivel megzavarja ezt a pozitív hangulatot.

„Kövér László legújabb kijelentései, miszerint Szlovákiának és Csehországnak nem kellett volna az EU tagjává válnia, szakmaiatlanok, és nem felelnek meg a kölcsönös kapcsolatok színvonalának" - írta a szlovák szaktárca, hozzátéve: elvárják, hogy a jövőben Kövér László tartózkodjon a hasonló kijelentésektől.

A prágai külügy is a homokba dugja a fejét, és a magyar felet vádolja békétlenkedés szításával. „Az ilyen szavak kívül esnek a mai valóságon, és értelmetlenül zavarják a regionális együttműködést" - mondta Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a hétfői kormányülés szünetében újságíróknak. Közölte, hogy keddre magához kérette a prágai magyar nagykövetet, akiktől magyarázatot vár a magyar házelnök kijelentésére.

„Azt szeretném, hogy ilyen dolgok ne terheljék kapcsolatainkat" - szögezte le nyilatkozatában a cseh diplomácia vezetője. Szerinte Csehország mindent megtesz a közép- és kelet-európai országok együttműködése érdekében, de az ilyen nyilatkozatok ezt az igyekezetet állítólag nehezítik.

„A hasonló, múltba néző nyilatkozatok ezt az igyekezetet szerintem teljesen értelmetlenül akadályozzák" - tette hozzá a miniszter.

Kövér László  az interjúban Eduard Benes egykori csehszlovák államfőnek a második világháború után kiadott dekrétumaira hivatkozott. Ezek a rendeletek a Csehszlovákiában élő németeket és magyarokat kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották őket állampolgárságuktól, és elkobozták vagyonukat. A dekrétumokat Csehország és Szlovákiai is hivatalosan „kihunytnak" minősítették, de megtartották jogrendjükben, és hatályon kívül helyezésüket elutasítják.

A magyar házelnök szavaira Milan Chovanec cseh belügyminiszter reagált elsőként. Chovanec szerint Kövér Lászlónak az interjú idején „nyilván rossz napja volt". A belügyminiszter leszögezte, hogy Csehország álláspontja a Benes-dekrétumokkal kapcsolatban egyértelmű és változatlan.

„Vannak más témáink, más problémáink is, amelyeket szeretnénk magyar partnereinkkel megvitatni. A Benes-dekrétumok témája számunkra megváltoztathatatlan és érinthetetlen" - hangsúlyozta Milan Chovanec.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap