A magyar külügyminiszter szerint elfogadhatatlan egy nemzeti közösség megfenyegetése.
Magyarország mindig is kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatra törekedett Romániával az ott élő magyar közösség érdekében - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Szijjártó Péter arra reagált, hogy Mihai Tudose román miniszterelnök szerda este a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".
A külügyminiszter szerint teljességgel elfogadhatatlan a 21. századi Európában, hogy egy komplett nemzeti közösséget és annak vezetőit akasztással, halállal fenyegetnek meg.
A magyar kormánynak kötelessége világossá tenni, hogy
és kiírja Románia miniszterelnökét a kulturált európai politikusok sorából - fogalmazott Szijjártó Péter.
A külügyminiszter az Ukrajnában élő kisebbségek jogait még tovább korlátozó törvénytervezetekről azt mondta, a helyzet rendkívül súlyos, mivel senki sem vette komolyan azt a fenyegetést, amit az oktatási törvény jelentett.
Ukrajna ahelyett, hogy feloldaná a konfliktusokat, újabb javaslatokat tett a nyelvhasználat és az állampolgárság korlátozására. Például a színházi előadásokon ki kellene írni ukránul is, mi hangzik el, illetve az újságokat is két nyelven kellene megjelentetni - mondta Szijjártó Péter.
Az újabb korlátozások ellen a magyar kormány ugyanolyan keményen fel fog lépni, mint az oktatási törvény ellen - jelentette ki a miniszter.
Szijjártó Pétert kérdezték Mark Rutte holland miniszterelnök illegális bevándorlásról szóló nyilatkozatáról is. A holland kormányfő egy televízióban úgy fogalmazott, „nem mondhatod azt, hogy én ezt nem akarom, inkább kivásárolom magam akként, hogy pénzügyileg hozzájárulok egy másik országban való befogadásukhoz".
A külügyminiszter azt mondta, Magyarország álláspontja a migrációról egyértelmű és világos: Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, a migrációra biztonsági kérdésként tekint, nem enged a kötelező betelepítési kvótát szorgalmazó nyomásnak, egyetlenegy illegális bevándorlót sem enged be, és továbbra is fenntartja, hogy Európát Európán kívül kell megvédeni.
Szijjártó Péter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a román miniszterelnök nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta, Európában zajlanak viták az autonómiáról, és léteznek különböző autonómiaformák.
A vitát meg kell vívni, de közben halállal fenyegetni, elfogadhatatlan.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.