// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Szerencsés volt a Sepsi OSK: szlovén vagy luxemburgi ellenfél érkezik Székelyföldre a Konferencialigában

// HIRDETÉS

Akár hármas román–albán párharc is összejöhet az európai kupák második selejtezőkörében.

Nem panaszkodhat a szerencsére a Sepsi OSK az idei első európai kupasorsolásán: a szentgyörgyi csapat a szlovén Olimpija Ljubljana és luxemburgi Differdange első körös párharcának győztese ellen játszik a Konferencialiga második selejtezőkörében,

július 21-én hazai pályán, július 28-én pedig idegenben.

A kiemelés elkészítésekor még a Bajnokok Ligáját megjárt svájci Young Boys Bern vagy az osztrák Rapid Wien is a potenciális ellenfelek között volt, ehhez képest a háromszékiek „saját súlycsoportjukból” fogtak ki ellenfelet.

A kétszeres szlovén bajnok Olimpija idén bronzérmes lett a bajnokságban, legjobb európai kupaszereplése pedig 2019-ben volt, amikor az Európa Liga negyedik selejtezőköréig jutott. A ljubljanai klub keretértéke (11,6 millió euró) szinte teljesen azonos a Sepsiével (11,93),

a legnagyobb név azonban nem a játékosok között van, hanem a kispadon.

A csapat edzője ugyanis a korábbi horvát klasszis Robert Prosinečki, aki játékosként BEK-et nyert a Crvena Zvezdával, játszott a Real Madridban, az 1987-es U21-es világbajnokság legjobb futballistájának választották, és felnőtt világbajnokságon bronzérmes volt a horvát válogatottal. Ehhez képest edzőként csak egy Szerb Kupa-győzelme van a Zvezdával.

Az első körös párharc esélyese így is a szlovén csapat, a luxemburgi ezüstérmes Differdange (1,6 milliós keretérték) ugyanis hat éve nem nyert párharcot az európai kupákban. És ha már luxemburgiak,

a CFR megkapta az esélyt, hogy bosszút álljon történelme talán legmegalázóbb európai párharcának elvesztéséért,

amennyiben túljut a Pjunik Jerevánon a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A második körben ugyanis a F91 Dudelange és a KF Tirana párharcának győztese vár a vasutasokra, és négy éve a luxemburgi csapat kettős győzelemmel ejtette ki a kolozsváriakat az Európa Ligából.

Az albán csapatokra a Konferencialigában is ráfutottak a román klubok: a FCSB a grúz Szaburtalo és Partizani Tirana párharcának győztesével játszik, az Universitatea Craiova pedig a Vllaznia Shkodërt kapta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro