Ausztria továbbra is mereven elzárkózik a schengeni bővítéstől. A miniszterelnök a sarkára állt a koalícióban. Megint botrány van az egészségügyben, sérvműtét közben derült ki, hogy a páciens terhes.
Nem úgy néz ki, hogy Románia egyhamar csatlakozna a többek között az emberek és az áruk szabad utazását és szállítását biztosító Schengen-övezethez. Ausztria és Hollandia az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának tavaly decemberi ülésén megvétózta a román és a bolgár csatlakozást, de nyolc hónap után Románia schengeni szénája ugyanúgy áll: rosszul. Románia már akkor teljesítette a csatlakozás feltételeit, a román kormány pedig az elmúlt hónapokban látványosan fokozta a határellenőrzést, különös tekintettel az illegális bevándorlók és a csempészszállítmányok megakadályozására, de a bécsi vezetés hajthatatlan.
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter egy román kollégájával, Cătălin Predoiuval közösen Bécsben tartott sajtótájékoztatón leszögezte: Ausztria nem akarja Románia csatlakozását.
„Ausztria álláspontja világos: a schengeni rendszer egészében működésképtelen, így nem vagyunk nyitottak a bővítésére” – mondta Karner. Kérdésre válaszolva azt is leszögezte: ennek az álláspontnak nincs köze a parlamenti választásokhoz, amelyek ősszel esedékesek Ausztriában, egyetlen szempontjuk a lakosság biztonságának garantálása. Korábban ugyanis több osztrák vezető sérelmezte, hogy Ausztriában még mindig több olyan illegális migráns fülelnek le, akiket az EU keleti tagállamainak nem kellett volna továbbengedniük.
Cătălin Predoiu szerint Ausztriának nem kifejezetten Romániával van baja, hanem a schengeni rendszer egészével. A román rendőrség és határőrség rendesen végzi a dolgát és továbbra is így lesz. Románia támogatni fogja Ausztriát, az EU-t és a tagállamokat a menedékkérési procedúrák reformjában – tette hozzá.
Sérvvel diagnosztizáltak és meg is operáltak egy nőt a zsilvásárhelyi (Tîrgu Jiu) megyei sürgősségi kórházban, pedig a nő kilencedik hónapos terhes volt.
A 35 éves nő hasi fájdalmakkal jelentkezett a kórházban, ahol az orvosok megvizsgálták, majd megállapították, hogy hasfali sérve van és már vitték is a műtőbe. A sebész csak az operáció közben jött rá, hogy a nő valójában állapotos, a fájdalmai pedig a beindult szülés miatt vannak. A sérvműtét így menet közben átalakult császármetszéssé, amelynek eredményeképpen a világra jött egy 3,2 kilogrammos kislány. A nő jelenleg az intenzíven, a csecsemő az kórház újszülött osztályán van, mindkettejük állapota stabil. Nem csak az orvosoknak nem sikerült megállapítani a terhességet, a nő maga sem tudta, hogy gyereket vár.
A páciensen előzőleg nem végeztek sem ultrahangos, sem laborvizsgálatokat. A kórház álláspontja szerint a nőnek valóban sérve volt, ami ellátásra szorult, ő maga meg azt mondta: menstruációja is van és fogamzásgátlót is szed, ráadásul saját felelősségre állította, hogy nem terhes.
A kórház vezetése vizsgálatot indított a félrekezelés körülményeinek kiderítésére, és a Gorj megyei rendőrség is eljárást indított az ügyben.
Rövid időn belül ez a második egészségügyi botrány Romániában. A hétvégén hasonló incidens történt Botoșani megyében is, de az sajnos tragédiával végződött: egy 26 éves terhes nő hét órán át szenvedett, majd meghalt, miután a kórházban semmiféle kezelést nem kapott, pedig fájdalmai voltak és vérzett is.
Marcel Ciolacu miniszterelnök átvitte a kormánykoalíción, hogy a Romániában szerzett profitjukat az országból kimenekítő multinacionális cégek az összbevételük 1 százalékát adóként befizessék az államkasszába.
A döntésről Daniel Zamfir (PSD), a szenátus gazdasági szakbizottságának elnöke számolt be szerdán a Facebook-oldalán. „Itt termelsz profitot, itt adózol!” – írta Zamfir, aki szerint a kormányfőnek „rendkívül kemény tárgyalások” után sikerült érvényesítenie akaratát a koalícióban.
Egy olyan PSD-s javaslatról van szó, amely szerint ha a 16 százalékos profitadó kevesebb, mint az összbevétel 1 százaléka, akkor az 1 százaléknak megfelelő összeget különadóként be kell fizetni. A költségvetési bevételek növelését célzó elképzelés azt akarja megakadályozni, hogy a multicégek különféle pénzügyi trükközésekkel adóparadicsomokba vigyék a Romániában szerzett profitjukat, hogy minél kevesebb adót fizessenek.
A PSD már korábban szorgalmazta multicégek szolidaritási adójának bevezetését, de a PNL nem támogatta a lépést. A nyár elején, amikor a koalíciónak az adó bevezetését egyébként támogató RMDSZ is tagja volt, Kelemen Hunor elnök azt mondta: kevés esély van az intézkedés bevezetésére, mivel a koalícióban nincs egyetértés ezzel kapcsolatban.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyi mentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyi mentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.