A Pro-Vitam csapata beoltott egészségügyi dolgozók antitestszintjét vizsgálta.
Sokkal hatékonyabb lenne a koronavírus elleni védőoltás, ha a második dózist később adnák be – ez a legfontosabb következtetése a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont kutatásának, amelyben 122 hazai beoltott egészségügyi dolgozó vett részt. A szentgyörgyi kutatók voltak azok, akik elsőként azonosították az indiai vírusmutánst egy hazai fertőzött mintájából, de szintén az országban elsőként fejlesztettek ki még tavaly ősszel a koronavírus ellen a szervezet által termelt antitestek kimutatására alkalmas tesztet. A kutatás során lényegében e tesztet alkalmazták, hogy megnézzék, hogyan változik az alanyok antitestszintje az oltás utáni hónapokban. Közleményük szerint a 122 alany mindegyike Pfizer oltást kapott. Az oltás előtt a betegségen átesettek esetében például már az első oltás után jelentős immunválasz alakult ki, míg a többieknél az antitesttermelés fokozatos, és csak a második oltás után erősödik meg az immunválasz. A meg nem fertőzöttek esetében az oltás utáni második hónaptól fokozatosan csökkenni kezd az antitestek mennyisége, míg a betegségen átesetteknél ez a csökkenés jóval lassabb. A dr. Fejér Szilárd kémikus által vezetett csapat közvetkeztetését – miszerint a második oltás eltolásával jobb eredményeket lehetne elérni – angliai kutatások is megerősítik. A súlyos megbetegedéstől ugyanakkor maximálisan megvéd az oltás: a 122 kórházi dolgozó – akik mindegyike nagyon is ki volt téve a fertőzésnek – közül mindössze ketten kapták el a vírust (az egyikük az első dózis után) és mindkét esetben enyhe lefolyású volt a fertőzés.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.