// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Szédületes sebességgel pörög a TIFF

// HIRDETÉS

Keresztmetszetet készítettünk mindabból, amit hétvégén láttunk-hallottunk.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) első három napja során az elsőfesztiválozó a saját bőrén tapasztalja meg, hogy azoknak volt igazuk, akik rögtön a program áttanulmányozása után tudatos és szigorú terv szerint összeállították a saját ízlésüknek megfelelő filmek és események óvatosan adagolt egyvelegét. Egyrészt azért, mert könnyű átsiklani egy-egy igazán jó film vagy más jellegű program fölött, másrészt pedig a jegyek olyan gyorsan elfogynak, hogy könnyen lemaradhatunk az előre kiszemelt eseményekről. Nem kapunk jegyet, ülőhelyet, vagy csak egyszerűen nem férünk be a terembe.

A hétvége máris eltelt, a jó idő kedvezett a bonchidai programoknak. A gyermekeket különleges tevékenységekkel várták, a szokásos kézműves foglalkozások mellett például megtanulhattak falevéllel muzsikálni Nucu Pandrea levélénekes közreműködésével, dobolni az Art’sCool zeneiskolával, lehetett zöldfűszeres túrókrémet készíteni, ugyanakkor a kísérletező tudományok humoros oldalát is bemutatták nekik. Sötétedés után szombaton az Üvöltés (Roar) című 1981-es filmet vetítették, vasárnap pedig Transilvania Állami Filharmónia zenei kíséretével a Metropolis című német expresszionista némafilmet láthatták az érdeklődők, közel 2200-an.

A bonchidai fotók forrása: tiff.ro 

A hétvégén naponta mintegy negyven film közül válogathatott a közönség, és akkor még nem is említettük a koncerteket, kiállításokat, a TIFF Lounge beszélgetéseit vagy az újfajta történetmesélés legújabb eszközeit bemutató, rendkívül népszerű InfiniTIFF programjait az egykori divatházban.

Belehallgattunk az indiet, electrot és poszt-rockot ötvöző Public Service Broadcasting koncertjébe a diákművelődési házban. A brit trió zenéjének különlegességét az adja, hogy régi híradókat, dokumentum- és oktatófilmeket szőnek bele audiovizuális előadásuk szövetébe, ráadásul mindezt indusztriális hangzásban. Kolozsvári koncertjük során az USA és a Szovjetunió közötti hidegháborús űrverseny idejéből származó mozgóképeket vetítettek, a látvány- és hangzásvilág tökéletes összhatását nyújtva.

Ilyen profi showműsort ritkán volt szerencsénk látni, és csak azért nem maradtunk végig, mert nem akartuk kihagyni a szlovén Damjan Kozole rendező Nightlife (Éjszakai élet) című filmjét. Így keveredtünk az űrből a szlovén alvilági leszámolást sejtető zűrbe. A film egy sikeres ügyvéd elleni rejtélyes támadást követő éjszaka eseményeinek bemutatása. Nem derül ki, hogy kik és miért támadtak rá kutyákkal az áldozatra, és az sem, mi köze a történéshez egy hatalmas fekete dildónak, de végigkövethetjük a feleség kétségbeesett próbálkozását az ügy elkendőzésére, és közben képet kaphatunk a lubljanai kórház, illetve a nyomozóhatóság nyomasztó éjszakai életéből is.  

Vasárnap a Bánffy-palota alagsorában az elmúlt tíz év romániai tüntetései kerültek reflektorfénybe egy interaktív fotókiállításnak, illetve egy szociológusokkal és civil aktivistákkal folytatott kerekasztal-beszélgetésnek köszönhetően. A tárlat egy hamarosan megjelenő albumból nyújt ízelítőt, hol művészi igényű, hol pedig dokumentarista jelleggel készített fotók bemutatásával.

A Dani Sandu, Gabriel Bădescu és George Jiglău szociológusok, Andrei Pungovschi fotóriporter és Cosmin Pojoranu aktivista részvételével zajló beszélgetés egyik fő gondolata, hogy Románia különböző régiói egyenlőtlen módon profitáltak az EU-csatlakozás utáni gazdasági lehetőségekből. Az ország mintha kettészakadt volna: a hátrányos helyzetben lévő, közömbös többség legfeljebb a választások alkalmával mozgósítható, de van egy egyre hangosabb tömeg, mely hallatni akarja a hangját, ha azt látja, hogy az ország rossz irányba tart.

A kiállítás egyes elemeinek megtekintéséhez okostelefonra volt szükség (Fotó: Mészáros Tímea)

A beszélgetés meghívottai a tüntetések lélektanáról értekeztek

Az utcára vonulás egy demokratikus eszköz ugyanazon elveket valló állampolgárok közös megnyilvánulására, illetve politikai és társadalmi „nyomásgyakorlásra”. Ahogyan az elmúlt tíz év tapasztalata is igazolja, lehetnek látványosabb eredményei, politikai vezetők felemelkedését és bukását egyaránt eredményezheti. A szakértők fontosnak tartották kiemelni az erőszakmentes tüntetések nevelői célzatát és összekovácsoló erejét. Már csak a két Románia egymáshoz való közelítésének módozatait kellene megtalálni – hangzott el következtetésként. 

Szintén vasárnap láttuk a Zeus című, a versenyprogramban is szereplő mexikói filmet Miguel Calderon rendezésében, mely egy 33 éves mexikói férfi anyjához és egy sólyomhoz való furcsa viszonyát tárja elénk. A lassan hömpölygő cselekményt látványos képek ellensúlyozzák, elsősorban a vadászsólyommal és a hűtőben tárolt, sok szép halott állattal összefüggésben.

A TIFF tovább pörög, próbáljunk meg lépést tartani vele. Egyelőre úgy tűnik, hogy megéri.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap