// 2025. október 24., péntek // Salamon

Szatmárnémeti: feltörték a városi térfigyelő kamerák rendszerét

// HIRDETÉS

Bárki belenézhetett a felvételeikbe. Sőt irányíthatta is őket.

Bárki a rendőrök szemszögéből követte figyelembe Szatmárnémeti mindennapjait, miután kiderült: a városi rendőrség úgy üzemelte be a város számtalan pontján felszerelt köztéri megfigyelő-kamerákat, hogy nem védte le azokat megfelelően külső behatolók ellen. Könnyen feltörhető volt nagy részük az interneten keresztül, állítólag napokig nézhette bárki a világon azt, amit csak rendőröknek, nyomozóknak, titkosrendőröknek, ügyészeknek, bíráknak és egyéb hatósági személyeknek lett volna szabad látniuk a teljes diszkréció jegyében és a személyiségi jogok védelmének szellemében.

Ráadásul nemcsak a mozgóképeket lehetett nézni, hanem a kamerákat állítólag mozgatni is lehetett, mindenféle külön hardveres vagy szoftveres felszerelés nélkül. A kamerakép ma már nem elérhető, ahogy a városi rendőrség informatikusa tudomást szerezett a dolgokról, megtette a szükséges lépéseket.

Azonban amíg működött a közvetítés, sokan éltek a lehetőséggel, hogy kikukucskáljanak a kamerák objektívjén keresztül, internetkapcsolattal rendelkező telefonjaikkal fiatalok szórakoztak azzal például a december elsejei ünnepségek idején is, hogy magukra irányítva a kameraképet integettek társaiknak, akik a város valamelyik másik részén nézték ugyanannak a kamerának a képét.

A rendőrség egyelőre nem indított hivatalos eljárást a hacker(ek) ellen, mert nem igazán tudják, hogy kit kellene feljelenteni.

Kép: portalsm.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Fiatal párt találtak holtan, lőtt sebekkel Hargita megyében
Krónika

Fiatal párt találtak holtan, lőtt sebekkel Hargita megyében

Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni
Székelyhon

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni

Elfogadta szerdán a képviselőház döntő házként azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap