// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Szabadlábra helyezték a három román újságíró iraki elrablásában segédkező Mohamed Munafot, de el kell hagynia Romániát

// HIRDETÉS

Hosszú éveket töltött börtönben, most feltételesen szabadult.

Hét évet sem kellett letöltenie tízéves börtönbüntetéséből Mohamed Munafnak, annak az iraki és amerikai állampolgársággal is rendelkező férfinak, akit még 2008-ban ítéltek terrorizmus miatt tíz év letöltendő szabadságvesztésre, amiért 2005-ben segédkezett három, Irakból tudósító román újságíró elrablásában.

Munafot távollétében ítélték el, majd 2015-ben, egy, a titkosszolgálat bevonásával végrehajtott akció során elfogták, és Romániába szállították.

Azóta börtönben ült, az illetékes bizottság azonban szerdán úgy döntött, hogy hét év elteltével teljesültek a feltételes szabadlábra helyezésének feltételei.

Szabadságának azonban Romániában nem sokáig örülhet: Lucian Bode belügyminiszter csütörtökön közölte, Munafnak 15 napon belül el kell hagynia Románia területét, és

tizenöt évig nem léphet be az országba.

A három román újságíró 2005-ös elrablását és túszul ejtését Omar Hajszam szíriai-román állampolgárságú üzletember tervelte ki. Az egész valójában „álrablás” volt, aminek az volt a célja, hogy Hajszam a „megmentő” szerepében tetszeleghessen, és ezzel lekötelezze a bukaresti kormányt.

Munaf az újságírók kísérője, és – mint kiderült – Hajszam bűntársa volt.

Munaf Romániában telepedett le, és ott élt, amikor 2005-ben elvállalta, hogy a három újságíró kísérője lesz iraki útjukon. Marie Jeanne Ion, Sorin Miscoci és Ovidiu Ohanesian tudósítani mentek az iraki háborúról. Munaf a többiekkel együtt esett fogságba. Csak a túszok kiszabadulása után derült ki, hogy az iraki-amerikai állampolgár csupán látszólag volt áldozata ennek az  ügyletnek, valójában maga is közreműködött a közvélemény által akkor percről percre figyelemmel kísért emberrablási akció kivitelezésében.

Szabadulásuk után Munaf ellen az iraki hatóságok is eljárást indítottak, végül Romániában a bukaresti ítélőtábla ítélte tíz év szabadságvesztésre, hiszen valóban vétkesnek találták abban, hogy ő is részese volt a Hajszam által kitervelt túszejtési akciónak.

A Romániában magas szintű politikai kapcsolatokkal rendelkező Hajszamot húsz év szabadságvesztésre ítélték szintén Romániában. Ő is elmenekült az országból, a hatóságok 2013-ban hozták vissza, hogy letöltse börtönbüntetését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro