Két képviselő egymástól függetlenül csempészné bele az oktatási törvénybe a módosítást, mely amnesztiát adna a doktori fokoztat megszerzésekor mások szellemi munkáját ellopóknak. Már csak a képviselőház kell megszavazza.
Egymástól függetlenül két képviselő is úgy gondolta, hogy az oktatási törvényen végzett csiszolgatások ürügyén módosítja a plagizátorokra vonatkozó rendelkezéseket. A PSD-s Adrian Solomon – akinek a nevére a gyorséttermi balhéjáról emlékezhetünk – és a romákat képviselő Cătălin Manea pár nap különbséggel nyújtotta be a szinte azonos módosító indítványát. Lényegében azt akarják elérni, hogy amnesztiában részesülhessenek a 2011 előtt doktori fokozatot megszerző plagizátorok. A próbálkozás mindeddig visszhang nélkül áthaladt a szenátuson, illetve a képviselőház oktatási bizottságán, ahol bár fennakadt az USR-s honatyák torkán, a testület mégis megszavazta. Az USR szerint az összehangolt akciót valakik a háttérből irányítják, előre eltervezett módon. A pártoknak el kell határolódniuk a plagizátorok megmentésére irányuló kísérlettől, ellenkező esetben legalább vállalják fel a céljukat, és ne bizottságokon keresztül trükközzenek – írja egy közleményben az USR, mely az alkotmánybírósághoz fordul, ha másképpen nem lehet megállítani a kezdeményezőket. A módosítás eredetileg az oktatásban dolgozó nők nyugdíjkorhatárát igazította a férfiakéhoz, ezt használta ki arra Solomon, hogy a plagizátorokat megmentő kiegészítéseket törvényerőre emelje. A romákat képviselő honatya pár nappal ezelőtt egyébként visszavonta a javaslatait, mert azokat szerinte félreértelmezték, a másik tervezet már szerepel a képviselőház napirendjén, várhatóan jövőhét végén szavaznak róla. Romániában a rendszerváltás után százával, később ezrével szereztek doktori címet az egyetem elvégzése után, ami nem csak presztízst, magasabb fizetést és jobb karrierlehetőségeket is jelent. Az évek során nagyon sokan buktak le amiatt, mert plagizáltak, köztük magas rangú politikusok is. Legutóbb Nicolae Ciucă kormányfő 2003-ban készült doktori dolgozata kapcsán merültek fel plagizálási vádak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.