// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Hegymenet

Sportos tolvajok: 1800 méteres magasságig másztak fel, hogy ellophassák egy sífelvonó rézkábeleit

Dél-Erdélyben történt a bűncselekmény.

Akár még szép sportteljesítményként is értékelhetnénk azoknak a kitartó tolvajoknak az erőfeszítéseit, akik nem sajnálták a fáradságot, és 1800 méteres magasságig gyalogoltak fel a Hunyad megyei Lupényhoz tartozó Strázsa (Straja) üdülőtelepen, hogy szétlophassák az egyik sífelvonó alkatrészeit. A hatóságok a napokban konstatálták döbbenten, hogy a sífelvonó irányítóterméből több fontos alkatrészt, valamint jelentős mennyiségű rézkábelt loptak el ismeretlen tolvajok. Az elkövetők szétszedték az irányítópanelt, és több értékes alkatrészt is elvittek. A helybeliek az illetékeseket is felelőssé teszik a kár miatt, mivel nem őriztették a létesítményt. Lupény polgármestere azonban elmondta: van ugyan őrszolgálat, de az nem a nap 24 órájában teljesít szolgálatot. És hogy a balszerencse még nagyobb legyen, hiába vannak térfigyelő kamerák, azok felvételein nem látszik pontosan az elkövetők arca. Ráadásul most, a feljelentés megtétele után szembesültek azzal, hogy

nem is ez volt az első alkalom, amikor alkatrészeket loptak a sífelvonóból:

augusztusban egyszer már jártak fenn a tolvajok, és természetesen akkor sem távoztak üres kézzel. A szakemberek szerint a kár értéke több tízezer euró, de pontos összeget csak akkor tudnak majd mondani, ha kiérkeznek a létesítményt tíz évvel ezelőtt megépítő osztrák cég szakemberei, és felmérik a károkat. A rendőrség rongálás és minősített lopás miatt nyomoz. A felvonó egyébként tavaly óta nem működik, akkor ugyanis az egyik tartóoszlop a zord időjárási viszonyok miatt megrongálódott, és azóta sem javították meg.

A javítás nem lesz olcsó, mivel az alkatrészeket is külföldről kell beszerezni.

A létesítményt egyébként mintegy tíz évvel ezelőtt építették, még Elena Udrea idegenforgalmi miniszteri mandátuma idején, megépítése mintegy nyolcmillió euróba került.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro