Ráadásul egy másik erdélyi csapatot legyőzve.
Nem zúgott a csarnok, amikor tíz éves szünet után ismét a jégen lett az Erste Liga bajnoka a Csíkszeredai Sportklub hokicsapata, hiszen a szezon többi mérkőzéséhez hasonlóan a döntőben sem lehettek nézők.
Pedig az első, 2008–2009-es szezon óta kellett várni arra, hogy két erdélyi csapat vívja a magyar–román (korábban még szlovák és szerb is) közös jégkorongliga fináléját, amelyet végül Csíkszereda 4-2-es összesítéssel húzott be Corona Brassó ellen.
Bár az alapszakaszban csak harmadik lett Szereda, amely ősszel a koronavírus-járvány miatt alig játszott meccset, a play-offban megállíthatatlan volt a Jason Morgan kanadai edző irányította Sportklub.
A negyeddöntőben a Gyergyói HK-t 4-1-el, az elődöntőben a Ferencvárost 4-2-vel intézték el a csíkiak, a fináléban pedig rendes játékidőben csak egyszer tudott nyerni a Brassó.
A legnagyobb különbséget a két csapatnál a hazai játékosok gólerősségében lehet felfedezni: miközben a Sportklubnál a székely hokisok tucatnyi gólt lőttek a hat mérkőzésen, a Brassónál mindössze hármat értek el a romániai játékosok.

A döntő legjobb játékososának is megválasztott Becze Tihamér viszont egymaga hatszor talált be a Coronának, amerikai csatártársa, John Anthony Combs pedig a play-offban lőtt 19 góljával új ligarekordot állított fel.

Csíkszeredai csapat negyedszer nyerte meg az Erste Ligát, de a Sportklubnak ez csak a harmadik sikere. Ráadásul tavaly a járvány kitörése miatt a liga döntése értelmében kapott a Ferencvárossal megosztott bajnoki címet a szezon félbeszakadásakor (így elméletileg most címvédésről beszélhetünk), a legutóbbi jégen kiharcolt trófea óta pedig már kereken tíz év telt el. Brassó viszont második döntőjét is elbukta, miután 2014-ben Érsekújvárral szemben maradt alul a fináléban.
Erste Liga, döntő:
Brassó–Csíkszereda 0-3 (Bíró T., Casaneanu, Combs)
Brassó–Csíkszereda 3-2 (Gliga, Klempa, Fowlie, illetve Becze, Combs)
Csíkszereda–Brassó 5-0 (Wishart 2, Fodor, Casaneanu, Kuljas)
Csíkszereda–Brassó 4-5 (Farkas, Becze, Tousignant, Combs, illetve Fowlie, Finucci, Molnár Zs., Klempa, Bors) – hosszabbítás után
Brassó–Csíkszereda 2-4 (Fowlie 2 , illetve Becze 2, Blackwater, Combs)
Csíkszereda–Brassó 5-3 (Becze 2, Taratuhin, Blackwater, Farkas, illetve Fowlie 2, McFadden)
Az Erste Liga bajnokai
2009 HC Csíkszereda
2010 Budapest Stars
2011 HSC Csíkszereda
2012 DAB-Docler
2013 DAB-Docler
2014 Érsekújvár
2015 Miskolci Jegesmedvék
2016 DVTK Jegesmedvék
2017 DVTK Jegesmedvék
2018 MAC Budapest
2019 Ferencváros
2020 Ferencváros és Csíkszeredai Sportklub
2021 Csíkszeredai Sportklub
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.