Egy tumort akartak eltávolítani az orvosok, de felgyújtották a páciens arcát.
Egy 84 éves férfi szeme alól egy daganatot próbáltak eltávolítani a Temesvári Megyei Kórházban, amikor a baleset történt. A műtőorvos a beavatkozás közben jött rá, hogy mégsem csak felületi tumorról van szó, ahogy azt az elején gondolták, így a hosszabb beavatkozás miatt a páciens intubálása mellett döntött. Csakhogy a műtéthez használt elektromos szike be volt kapcsolva, ez pedig lángra lobbantotta az oxigént az idős férfi arca körül, amitől az könnyebb égési sérüléseket szenvedett, sőt az orvos is megégette a kezét. Az orvos utólag azt nyilatkozta, hogy „szerencsére résen voltak” és hamar eloltották a tüzet, és hogy ilyen balesetek „bárhol előfordulhatnak”. Ami azt illeti a 84 éves férfi még jól járt a könnyebb égési sérüléseivel. Emlékezzünk csak vissza arra a 2019 végén történt esetre, amikor egy páciens teste kigyulladt a műtőasztalon a bukaresti Floreasca kórházban, beavatkozás közben – a szemtanúk szerint valósággal „fáklyaként lángolt” –, a 66 éves nő pedig néhány nappal később bele is halt a sérüléseibe. Akkor is egy elektromos szike okozta a balesetet, valamint egy felháborító hanyagság: műtét előtt gyúlékony, alkoholalapú anyaggal fertőtlenítették a nő testét. Az eset nyomán ráadásul az is kiderült, hogy a kórház sebészeti osztályán egy másik beteg is megégett egy évvel korábban, csak azt az ügyet akkor sikerült eltussolni. Ne legyen beteg!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.