Fotó: George Simion/Facebook
Fotó: George Simion/Facebook
További híreink: a szakértő szerint a 6 lejes euró sem elképzelhetetlen, ha a politikusaink tovább játsszák a játékaikat, a következő két hét pedig kellemes meleget hoz, de az eső nem lesz ritka.
Bár a Bolojan-kormány megbuktatására törekvő PSD és AUR által a parlament elé terjesztett bizalmatlansági indítvány főleg éppen arra van kiélezve, hogy Bolojanék tönkreteszik a román gazdaságot, maga a bizalmatlansági indítvány és az általa generált politikai válság is ugyanezt teszi.
Hétfőn reggel – egy nappal azelőtt, hogy szavaznának az urak a parlamentben az indítványról – újabb történelmi csúcson volt az euró árfolyama: a bankközi árfolyamon 5,20, de még a nemzeti bank által közzétett hivatalos árfolyamon is 5,19 (5,1998) lejt kellett hétfőn fizetni egy euróért.
Ez az előző, vasárnapi árfolyamhoz képest 5,8 banival több, vagyis 1,1 százalékos drágulásról beszélünk.
Ez természetesen közvetlenül kihat a mindennapi életünkre, hiszen amellett hogy magasabb számlákat eredményez, a bankrészletekre is többet kell fizetni az érintetteknek.
A Digi24 által megszólaltatott szakértő azonban rámutatott arra, hogy az azonnali hatás mellett a láncreakcióknak köszönhető drágulások is elindulnak ilyen helyzetben. Az amúgy is drága üzemanyag például ennek nyomán is tovább drágul, hiszen a napi fogyasztás jelentős részét Románia is importból szerzi be.
A külföldi nyaralások is jelentősen többe fognak így kerülni, hiszen több lejt kell fizetni ugyanannyi euróért: egy 2000 eurós összköltségvetésű utazásra például mintegy 400 lejjel kell többet fizetni, mint amikor az euró árfolyama 5 lej körül mozgott.
A szakértő szerint jelenleg a nemzeti bank sem tesz lépéseket annak érdekében, hogy lassítsa a lej gyengülését, és amíg a politikusok Bukarestben meg nem értik, milyen káros, amit jelenleg csinálnak, addig a következő időszakban újabb történelmi csúcsok jöhetnek a drága euró szép új világában.
Ha pedig a kisstílű politikai játszmák hosszabb távon is fontosabbak maradnak, mint a gazdaság, akkor azt sem lehet kizárni, hogy az euró akár a 6 lej körüli árfolyamot is eléri.
Az AUR elnöke, George Simion az Europa FM műsorában arról beszélt, hogy ha az általuk és a PSD által közösen beterjesztett bizalmatlansági indítvány átmegy, és a Bolojan-kormány megbukik, akkor az egyik javaslatuk az új miniszterelnök személyére vonatkozóan mindenképpen a nemzet szuverén TikTok-huszára, Călin Georgescu lesz.
A kérdésre, hogy szerinte ez egy „egészséges” választás lenne-e a részükről, Simion azzal replikázott, hogy „a demokrácia nagyon egészséges dolog”.
Ekkor egy egészen szürreális szóváltás vette kezdetét: az egyik hallgató nekiszegezte a kérdést, hogy szerinte valóban nanocsipek (ugyanaz, mint a mikrocsip, csak még kisebb) vannak-e a Coca-Colában. (Az illető ezzel feltehetően éppen Georgescu egyik korábbi nyilatkozatára utalt, igaz a volt elnökjelölt szerint a Pepsibe rejtenek csipet, hogy ezzel irányítsák a fogyasztókat.)
Simion erre a kérdésre nem tudott válaszolni, mert – mint mondta – „nem volt túl jó annak idején kémiából”. Így aztán kínjában visszakérdezett, hogy az őt sarokba szorító illető hisz-e a demokráciában.
„Jobban, mint ön vagy Călin Georgescu” – jött a válasz visszakézből.
Kijelenthetjük tehát, hogy Simion úr ezt a szópárbajt határozottan elvesztette.
Călin Georgescu személye különben már csak azért sem lenne túl szerencsés választás miniszterelnöknek, mert bírósági eljárás zajlik ellene többek között az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekmények gyanúja, illetve népirtásért felelős személyek kultuszának terjesztése miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) következő két hétre szóló előrejelzése szerint az eddig tapasztalható lehűlés után ezen a héten országszerte emelkedni fognak a nappali maximumok, így a hét végére már az ilyenkor megszokott értékeknél is magasabb lesz a nappali hőmérséklet. A jövő hét folyamán ugyan enyhe lehűlés veszi kezdetét, ez azonban nem lesz drasztikus.
Erdélyben a hétfői 22 fokos csúcs után szerdára már akár 26 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Május 7–11. között 22 és 25, míg a jövő hét folyamán 19 és 22 fok között alakulnak a nappali maximumok, míg az éjszakai minimumok 5 és 11 fok között változnak a következő két hétben.
Máramarosban csütörtökön, május 7-ikén lesz a legmelegebb (26–27 fok), majd hétvégére 4–5 fokkal esik vissza a hőmérséklet, a jövő hétre pedig már 18 és 22 fok között lesznek a nappali csúcsok.
A Körösvidéken kedden akár 28 fok is lehet de a Bánságban is mérhetnek ezen a héten ilyen magas értékeket, majd mindkét régióban enyhe lehűlés veszi kezdetét.
Csapadékra május 6-ika után kell inkább számítani, viszont azt követően akár mindennaposak is lehetnek a kisebb-nagyobb esőzések.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.