// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Simán visszatérhet „akasztós” Tudose is a Victoria-palotába a PSD-s főnöke szerint

// HIRDETÉS

Azt rebesgetik, hogy a volt miniszterelnököt a védelmi tárca élére csücsültetik be majd, Vasile Dîncu helyett.

A román politikában a nyári, holtszezonnak számító időszak főleg a kormányátalakítással kapcsolatos pletykák jegyében telt el, s mivel ez egy imádott sport a Victoria-palota látogatói körében, ma sem fekszünk le újabb infók nélkül. Nagyot néztünk pár hete, amikor júliusban a Szociáldemokrata Párt (PSD)

„előrángatta a naftalinból” a kormoránok rémét, a juhok nagy védelmezőjét,

Victor Daeát, aki július óta ismét az agrártárca élén kémleli az eget és a földet, na de úgy néz ki, hamarosan egy újabb nagy visszatérővel lesz dolgunk. Marcel Ciolacu pártelnök ugyanis az Antena3-nak azt nyilatkozta, egyáltalán nem kizárt, hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök – jelenleg EU-s képviselő – is átvehet egy minisztériumot.

Az efféle ügyekben általában jól informált Știripesurse portál úgy tudja,

„akasztófás” Tudose a védelmi tárcát fogja megkapni.

Hej, pedig Ciolacu pár napja még az aktuális miniszterrel, Vasile Dîncuval közösen poénkodott az utóbbi leváltásával kapcsolatos újságírói kérdéseken, de hát tudjuk jól, hogy az öltönyösék univerzumában a széljárás igen gyorsan változik.

A jogász végzettségű, 2020 óta ismét szociáldemokrata Mihai Tudose sem egy tipikus katonaember,

de nyilván ez nem fog számítani. Tudose CV-je amúgy nem gyenge: 2017 júniusa és 2018 januárja között miniszterelnök volt, azelőtt két alkalommal is gazdasági miniszter volt, de nem a hatalmas megvalósításai miatt jegyeztük meg a nevét azóta, hanem amiatt, mert egy alkalommal akasztófával fenyegette meg a székely vagy magyar zászlók kifüggesztőit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről
Krónika

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről

Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

// még több főtér.ro