// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Senki nem akarta felújítani a vásárhelyi Kultúrpalotát, de ahogy többet ígértek, rögtön befutott egy székelföldi cég

// HIRDETÉS

A marosvásárhelyi feladatot az ötödik kiírás után egy udvarhelyi cég végezheti el.

Ötödik próbálkozásra a Maros megyei önkormányzatnak végre sikerült úgy kiírnia a közbeszerzési eljárást, hogy még kivitelezőt is találtak a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítására. A kulcs természetesen a pénz volt: miután csaknem két évig eredménytelenül keresgéltek, megnövelték a felújításra szánt összeget, és mit ad isten, egyből sikerrel jártak.

A pályázatot a székelyudvarhelyi Lukács Alpin’s Kft. nyerte meg, amely az Erdélyi Református Egyházkerület megrendelésére a Bolyai téri kollégium felújításán is dolgozik a városban. A cégnek a Kultúrpalota Tükörtermét, az épület tetejét, a nyílászárókat és vasszerkezeteket, valamint a szecessziós homlokzatot kell restaurálnia.

Mint ismert, a megyei tanács 2017-ben nyert uniós támogatást az erdélyi szecesszió egyik gyöngyszemének felújítására. Az első kiíráson egy ploieşti cégkonzorcium nyert, bár már akkor gyanús volt, hogy az akkori becsült ár 80%-áért vállalták a bonyolult, sokrétű felkészültséget igénylő feladatot. A gyanú hamarosan beigazolódott: a ploieştiek tevékenysége nyomán beázott az épület tetőszerkezete, emiatt falfreskók is megrongálódtak (szerencsére sikerült őket helyreállítani), és egyáltalán, olyan ramaty munkát végeztek, hogy 2020-ban szerződést bontottak velük.

A sikertelen kiírások után az udvarhelyiek most 6,3 millió lejért vállalták a hátralévő munka elvégzését, amire bő másfél év áll a rendelkezésükre, az EU-s támogatásért cserébe az önkormányzat ugyanis vállalta a 2023. december 31-iki határidőt is.

Részletekért kattintson a Krónikára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro