Elképesztő: az egyenruhások hetek óta jelezik, hogy baj van, de a belügyminiszter csak most jött rá arra, hogy elfelejtették biztosítani a technikai feltételeket.
Amilyen szinten berobbant a járvány negyedik hulláma, az aktuális kormánynak talán már az is bőven elég lenne, ha kizárólag azzal foglalkozna, milyen intézkedésekkel lehetne valamelyest visszaszorítani a vírus terjedését.
De úgy látszik, a vad politikai játszmák mellett erre túl kevés energia marad, a kommunikáció továbbra is kaotikus, ráadásul naponta olyan súlyos hiányosságokra derül fény, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Hétfőn például maga Lucian Bode belügyminiszter ismerte el, hogy
Hogy miért? Mert túl kevés szolgálati telefont és táblagépet osztottak ki nekik, melyekre – mint tudjuk – ingyenesen fel lehet telepíteni azt az ingyenes (STS) applikációt, ami leolvassa az igazolványok QR-kódját.
Hihetetlen, de erre csak most jöttek rá: jelenleg 3000 ilyen szolgálati készüléket használnak a terepezők, s a belügyminiszter szerint minimum 8000 ezerre lenne szükség. Bár az ember azt gondolná,
az ellenőrzéshez, nálunk ez sem történt meg – pedig az Europol rendőrszakszervezet már két héttel ezelőtt jelezte, hogy helló, nem kellene üres kézzel csatába menni.
És akkor kezdődhet a szokásos: kiírják a versenytárgyalást a beszerzésre, s persze csak bizonyos cégektől lehet majd vásárolni készülékeket (nyilván nagyon szép áron), aztán majd jönnek a sorozatos óvások, emiatt majd új versenytárgyalást szerveznek, s így telik szépen a drága idő. Ne legyen igazunk.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Ozzy nem egyszerű zenész, hanem annál sokkal több, a klasszikus rocksztár ősmintája, ikon, szimbólum, vagy ahogy tetszik. És az egyetemes emberi kultúra tagadhatatlanul fontos része.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.