Volodimir Zelenszkij szépen felsorolta az országban élő nemzetiségeket: az ukránokat, az oroszokat, a tatárokat, a magyarokat és a… ja nem, csak ennyit sorolt fel.
Az egész azzal kezdődött, hogy a nyugati sajtóban felröppent a hír, hogy február 16. lesz a nagy ukrajnai orosz invázió napja (nem az lett). Volodimir Zelenszkij ukrán elnök két nappal korábban intézett egy beszédet a néphez, amiben jelezte ugyan, hogy nem hiszi, hogy az oroszok betörnének, de február 16-ikát mégis nemzeti ünneppé, a nemzeti egység napjává nyilvánította. Ezen jeles nap alkalmából pedig köszöntötte is az ország népét, szépen felsorolva az ott élő nemzetiségeket, nevezetesen az ukránokat (még jó), az oroszokat, a tatárokat és még a magyarokat is. Csakhogy kifelejtette a helyi román közösséget, amire a román sajtó természetesen azonnal felszisszent (például itt, meg itt). És természetesen jogosan, hiszen mi is felszisszentünk minden évben, amikor Klaus Iohannis első megválasztásától egészen 2021-ig így köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnepük alkalmából. Végül a szász nemzetiségű elnök úr tavaly vette a fáradtságot először, hogy március 15-ikén a magyarokhoz szóljon. Akkor is felszisszentünk, amikor szavazathajhász megfontolásból elkezdett ionopotchivanoc peszedézni, és lazán rúgott egyet a magyarokba, akik szerinte lopják Erdélyt Ciolacuval. (Ami rendben is lenne, de pont Ciolacuval?) Hát igen, pontosan ennyire savanyú az etnikai mellőzöttség szőlője. Zelenszkij elnök úrtól valóban nem volt szép ez a gesztus.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.