// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Sajnáljuk egy picit ezt a korrupt rendőrt, akire 100 lej miatt hosszú börtönévek várnak?

// HIRDETÉS

A spága az spága.

Vaslui megyében történt ez a klasszikusnak nevezhető eset, még 2018 novemberében: kiszállt a gazdasági rendőrség két alkalmazottja, hogy ellenőrizzen egy falusi kisboltot, s ha már ott voltak, nyilván találtak valami rendellenességet. Ekkor az egyik rendőr félrehívta a bolt tulajdonosát, majd kedvesen közölte, ő a maga részéről hajlandó megfeledkezni a bírságról, ha kapna egy kis pénzt.

A tulajnál csak egy 100 lejes volt, de megígérte a rendőrnek, hogy másnap újabb százast kap a szívességéért. Erre már nem került sor, mert a boltos jelentette az esetet, a rendőrök ellen pedig eljárás indult csúszópénz elfogadása miatt. A „csendes társ”, Dursan Ionuţ Marian 3 év felfüggesztettel megúszta az esetet, a boltossal egyezkedő Chiper Costel Cristian azonban alapfokon 4 év és 8 hónap letöltendőt kapott a tettéért.

Amellett, hogy a bűncselekményt egy szolgálatban lévő rendőr követte el, a bírák súlyosbító tényezőként értékelték, hogy Chiper a vizsgálatok ideje alatt 1000 eurót ígért a kollégájának, ha az ügyet magára vállalja. Nem jött össze neki.

Nála jobban csak azt a Temes megyei rendőrt sajnáltuk, aki fiatalkorúak szexuális kizsákmányolásában való bűnrészesség miatt csücsül, de közben kártérítést kért az államtól, mert a vizsgálati fogság alatt rühös lett. Nehéz idők. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro