// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Gyermekprostitúcióban érintett exrendőr kaphat állami kártérítést, mert rühös lett

// HIRDETÉS

Szegénykémnek nem tetszett a börtön ablaka sem.

Ha a délutáni kávét még nem itta meg, már nem is lesz rá szüksége. Az állam tizenkétezer lej kártérítést fizethet egy fiatalkorúak szexuális kizsákmányolásában való bűnrészesség miatt elítélt volt Temes megyei rendőrnek, szegénykém ugyanis

a vizsgálati fogságban töltött idő alatt rühös lett.

A temesvári bíróság ítélete nem végleges, a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság fellebbezhet az ügyben.

A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) még 2015 júniusában leplezte le azt a bűnbandát, amelynek feje a temesvári alvilágből jól ismert Paul Mânzu volt, és amely kiskorúakat „szállított” tehetős megrendelőknek. A nagy port kavart ügyben

több temesvári közéleti személyiség is érintett volt.

Ovidiu Gîțan volt rendőrt két év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és kirúgták a rendőrségtől, miután bebizonyosodott, ő is részt vett a kiskorúak szexuális kizsákmányolásában. Gîțan feladata a „jelöltek” felkutatása és behálózása volt, ehhez elsősorban a Facebookot használta. Miután a 15–17 év közötti lányokat elcsábította, különböző módszerekkel rávették őket, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek Paul Mânzu „VIP” klienseivel. Az intim együttlétekről videófelvételek is készültek: ha valamelyik fiatal később nem engedelmeskedett nekik, megfenyegették, hogy elküldik a felvételeket a szüleinek.

Gîțan arra hivatkozva perelte be a Temes Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy a vizsgálati fogságban töltött idő alatt olyan körülmények között tartották, ami szerinte sérti a jogait. A vádiratban az egykori állománya szégyene többek között arra panaszkodott, hogy a cella túl kicsi volt, mintegy 12 négyzetméter, és olyan is előfordult, hogy három másik emberrel volt kénytelen megosztani, így

nem volt szegénynek semmi személyes tere.

Gîțan továbbá azt is nehezményezte, hogy az ablak túl kicsi volt, túl kevés természetes fényt engedett be, a higiénia pedig nem volt kielégítő (a cella török vécéjéből áradt a bűz, a matracok régiek és porosak, az ágynemű húgyszagú volt stb.) 

Gîțan állítása szerint allergiás rohamot kapott bentléte alatt, emellett rühös lett, erről orvosi papírja is van, és akkor majd mindjárt meg is szakad érte a szívünk. A bíróság a „lelki és fizikai sérelmeket” figyelembe véve hozta meg az elsőfokú döntést, amelyet nem kívánunk kommentálni, de amitől még egy lajhárjellemű, mormotalelkű, mimózatermészetű, szerény, nem túl igényes, enyhén pocakos, középkorú tisztviselő is meghúzza azért a fiók hátuljában rejtegetett konyakosüveget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro