// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Romániától távol, de legalább rendőrkézre került a Temesváron késelő afgán migráns

// HIRDETÉS

Éppen egy reptéren téblábolt, amikor elkapták.

Szinte kereken két hónap telt el azóta, hogy halálos kimenetelű késelésig fajult két afgánokból álló migránscsoport nézeteltérése Temesváron, a vasútállomás közelében. Hiába azonosították be viszonylag hamar az elkövetőt, és tették tűvé a várost a kézre kerítése érdekében, a férfi megszökött az országból.

Ami nem sikerült a román hatóságoknak, az sikerült a görögnek: csütörtökről péntekre virradóan a nemzetközi körözés alatt álló A.F. monogramú gyanúsítottat az athéni reptéren fogták el.

Lucian Bode belügyminiszter egy temesvári sajtótájékoztatón jelentette be, hogy folyamatban van a kiadatási eljárás, nemsokára Romániába szállítják az illetőt, hogy román bíróság előtt feleljen a tettéért. A tárcavezető azt kérte, hogy az eljárás keretében vizsgálják meg, hogyan hagyhatta el az országot úgy, hogy körözés alatt állt, és milyen útvonalon haladt.

Mint ismeretes, két afgán migránsokból álló csoport között kirobbant konfliktus vezetett oda, hogy a gyanúsított április 19-én a temesvári állomás közelében leszúrt egy fiatalt, egy másikat pedig súlyosan megsebesített. A Temes megyei törvényszék április végén rendelte el a gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel meggyanúsított A.F. előzetes letartóztatását. Május közepén már tudni lehetett, hogy sikerült megszöknie az országból, ezért a belügyminiszter az európai kollégák segítségét kérte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro