// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Romániában már a községi legelőn is repülőtér épül

// HIRDETÉS

Mert lehet! – állítja egy Vâlcea megyei község polgármestere.

És ezt be is bizonyította: a Râmnicu Vâlceától mindössze öt kilométerre található Budeşti község kétségkívül a legfejlettebb a megyében. 80 hektáron elterülő ipari parkjával a régió legnagyobb ipari központja, az itt székelő cégek által befizetett adóból évente félmillió euró folyik be a községkasszába. A pénzt a község fejlesztésére fordítják, ebből állták például a víz- és csatornahálózat kiépítését.

A két éve létrehozott ipari parkban mintegy száz cég telepedett le, akik mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztatnak, többnyire helyieket. A létesítménynek köszönhető, hogy a községben ismeretlen a munkanélküliség fogalma és a fiatalságnak nem kell külföldön keresnie a megélhetést, állítják a helybéliek.

Ion Vlădulescu polgármester a cégek jelenlétének jótékony hatását látva eldöntötte, hogy még több befektetőt vonz a községbe. Ennek érdekében pedig újabb beruházással próbál az üzletemberek kedvében járni: repülőteret épít számukra a községi legelőn. A 600 méter hosszú kifutópályán helikopterek és kisrepülőgépek landolhatnak majd, de az elöljáró szerint szükség esetén a SMURD mentőhelikoptere is használhatja.

Az üzletemberek el vannak ragadtatva az ötlettől, úgy vélik, innen akár Bukarestbe is elrepülhetnek, megspórolva ezáltal a négyórás autóutat. A reptér terve februárra készül el, ekkor derül ki az is, hogy mennyibe kerül a létesítmény, amelyet teljes egészében a helyi büdzséből állnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro