Még ez a lehetőség is csak átmeneti. Lassan lehet gondolkodni a drótkötélpálya építésén a sportklub épületének megkörnyékezésére Botoșaniban.
Sok mindent láttunk már, de ehhez foghatót még nem: a Botoșani városi sportklub épülete mától csak a kerítést átmászva közelíthető meg. Az oktatási minisztérium alá tartozó ifjúsági sportklub nyolc évnyi pereskedés után elvesztette azt a telket, amin az intézmény épületének bejárata áll. A pert megnyerő tulajdonos hamarosan építkezésbe kezd a területen, ezért elkerítette a bejáratot, így annak, aki be akar jutni az épületbe, nincs más választása: át kell másznia egy másik intézmény telkén keresztül megközelíthető kerítésen.
Az épületben országos bajnokságokat is szoktak tartani, ilyenkor itt szállásolják el a más megyékből érkező diákokat, de ezt a tevékenységet felfüggesztették, hogy a vendégeknek ne kelljen kerítést mászniuk.
A helyzet tovább fokozódhat, ugyanis a szóban forgó épület körül főleg magánterületek találhatóak, és pereskedést tárgyát képezi az a telek is, amelyiken keresztül jelenleg megközelíthető a sportklub. Ha az is magánkézbe, nem marad más választás, mint drótkötélpályát építeni, nyilatkozta félig komolyan a sportklub igazgatója.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Hatósági felügyelet alá helyezték és nem taníthat az a lugosi pedagógus, akit a hét közepén őrizetbe vettek a rendőrök, miután két szülő feljelentést tette ellene, miszerint arcul ütötte tízéves lányaikat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.
Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.
Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.
Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.

Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.

További híreink: egy 13 éves gyerek hátba szúrt egy 41 éves férfit, mert az nem fogadta másodszor is az ajtajánál Halloween estéjén. Az építőiparban hatalmas leépítésekkel kell számolni az elapadt finanszírozásokat követően.

Két évig üzemelt engedély nélkül egy polgármester családi tulajdonú benzinkútja. Főnöke macskájának bántalmazása miatt vettek őrizetbe egy nagyváradi férfit.

További híreink: Miután az oroszok bejelentkeztek segíteni, önként jönne Romániába a zsoldosvezér, Horaţiu Potra, az egészségügyi miniszter pedig szégyelli magát.