És azt tudja, hogy hány kórház, templom, gyógyszertár vagy múzeum működik az országban? Hová tűntek a kulturális intézmények?
A romániai lakosság pillanatnyi érdeklődési köréről, fizikai vagy mentális állapotáról, pénzköltési vagy kultúrafogyasztási szokásairól egyaránt fontos következtetéseket lehet levonni abból, hogy milyen intézményrendszer hálózza be az emberek hétköznapi életterét. Konkrétan, hogy például hány templom, kocsma, kórház, gyógyszertár vagy mozi működik az országban, illetve a számok miként tükrözik a társadalom igényeit és az ezekre reagáló szolgáltatóipart.
A Libertatea összegereblyézett egy adatsort, melyekről a szociológusok véleményét is kikérte, ugyanakkor pár tendenciát is megpróbált meghatározni.
Bár a napilap nem részletezi, hogy pontosan honnan származnak az adatok – egyedül a statisztikai hivatalt nevezi meg forrásként –, de elég egy séta egy tetszőleges romániai városban, hogy lássuk,
A templomok sokaságán nincs okunk meglepődni, de feltűnő, hogy egyre több a fogászati rendelő. Ennek a magyarázata a szakértők szerint, hogy megélénkült a fogászati turizmus az országban. Mivel más európai országokhoz képest olcsóbbak a fogászati beavatkozások, egyre többen jönnek külföldről, csak azért, hogy rendbe hozzák a fogsorukat. Az sem mellékes, hogy uniós szinten Románia az utolsó helyen szerepel a fogkrém használatát illetően, a szájhigiénia elhanyagolása pedig előbb-utóbb arra kényszeríti a beteget, hogy fogorvos szolgáltatását vegye igénybe.
A gyógyszertárak népszerűségére az a magyarázat, hogy a lakosságot rendkívül foglalkoztatja az egészség, pontosabban az egészség hiánya. A gond csak azzal van, hogy ahelyett, hogy orvosokhoz fordulnának a páciensek, saját diagnózist állítanak fel, és marokszámra szedik a képzelt betegségeikre a gyógyszertárban elérhető készítményeket. A problémával minisztériumi szinten is foglalkoznak, több-kevesebb eredménnyel.
a Nemzeti Szerencsejáték Hivatal szerint 1996-ban még csak egyetlen fogadóiroda működött az országban, 2001-ben ez a szám elérte a 67-et. Nagyon megérhette ekkoriban fogadóirodát nyitni, mert pár év leforgása alatt, 2014-re számuk megugrott 3 700-ra. Jelenleg 13 500 utcai fogadóiroda működik. Ez a növekedés azzal magyarázható a szociológusok szerint, hogy mindenki a hirtelen meggazdagodás lehetőségéről álmodozik, mindenki Gigi Becali szeretne lenni.
Tény, hogy nőtt a játékfüggők száma is, ugyanakkor sokan – főleg külföldiek – pénzmosásra használják a romániai kaszinókat és játéktermeket. A játéktermek ilyen nagy fokú elterjedésének hozadéka, hogy megugrott az igény az őrző-védő szolgáltatásokra,
A kulturális intézmények ehhez képest egyre mostohább helyzetben vannak. 1990 januárjában még 450 mozi működött az országban, ma már csak 90. A múzeumok semmilyen profitot nem tudnak termelni, ma már csak pénznyelőként működnek. A kulturális minisztérium pedig ahelyett, hogy befektetne a kultúrába, a Nemzet Megváltásának Katedrálisába nyomta az eurómilliókat.
A szakértők egyedül arra a kérdésre nem találnak releváns magyarázatot, hogy miért esett vissza ennyire a mozik iránti kereslet az elmúlt évtizedekben.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.