// 2026. március 21., szombat // Benedek

Románia Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét

// HIRDETÉS

A kényes, nemzetközi téren számos bonyodalommal fenyegető lépésről a kormány már döntött is.

A kormány csütörtöki ülésén olyan memorandumot fogadott el, amely értelmében megkezdik az előkészületeket Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe való áthelyezésére – közölte csütörtökön Liviu Dragnea házelnök, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A pártelnök az Antena 3 hírtelevízió műsorában erősítette meg az erről szóló, előző nap kiszivárgott sajtóértesülést. Dragnea – Viorica Dăncilă kormányfőt is megelőzve – a román vezetők közül elsőként beszélt eldöntött tényként arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját.

„Ennek a gesztusnak óriási szimbolikus jelentősége van, elsősorban egy világszerte hallatlanul nagy befolyással rendelkező állam, Izrael számára, amellyel nagyon sok éve különleges kapcsolataink vannak, és ahol több mint félmillió román él, és nagy jelentősége van az amerikai kormány számára is” – vélekedett a PSD elnöke.

Nelu Barbu kormányszóvivő előző nap még nem volt hajlandó megerősíteni, hogy a témáról szó esett volna a kormányülésen. Az értesülést elsőként megszerző G4media.ro hírportál szerdán azt írta:

a bukaresti kormány döntése Dăncilă közelgő izraeli látogatásával állhat összefüggésben.

Az izraeli román nagykövetség áthelyezésének szándékáról csütörtökön délután az Adevărul is beszámolt, de a liberális lap úgy értesült: Teodor Meleşcanu külügyminiszter ellenezi a lépést. A román diplomácia vezetője mindenesetre nem volt jelen a szerdai kormányülésen, ugyanis Líbiában tárgyalt.

Dragnea viszont régóta szorgalmazza a lépést, legutóbb múlt héten, a Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettessel lezajlott találkozója után közölte a képviselőház: a megbeszélés jó alkalmat nyújtott arra, hogy megismételje a nagykövetség átköltöztetésének támogatását.

Az állam külkapcsolataiban ugyancsak meghatározó szerepet játszó, Romániát alkotmányos szerepe szerint nemzetközi szinten képviselő jobboldali Klaus Iohannis államfő januárban egy Benjámin Netanjahuval folytatott telefonbeszélgetésen még azt mondta: Románia csak akkor venné fontolóra izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivből Jeruzsálembe, ha újrakezdődnének a közel-keleti béketárgyalások és az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások Jeruzsálem jövőbeli státusát illetően is eredményre vezetnének.

Az izraeli miniszterelnök akkor köszönetet mondott Romániának azért, hogy (öt másik európai uniós országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan)

tartózkodott azon a decemberi szavazáson, amelyen az ENSZ Közgyűlése elítélte Donald Trump amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.

Érdekesség, hogy a PSD-vel koalícióban kormányzó Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu is visszafogottabban nyilatkozott a témában a Cipi Hotovelivel lezajlott találkozója után. Akkor azt közölte, Románia az EU többi tagállamával összhangban olyan békemegoldást támogat, amely révén együtt létezhet az egymást kölcsönösen elismerő zsidó és palesztin állam, Jeruzsálem státusáról pedig a két fél közötti közvetlen tárgyaláson kell megegyezni.

Az Egyesült Államok egyik fő kelet-európai szövetségesének számító Románia az elmúlt évtizedekben igyekezett jó kapcsolatokat ápolni mind Izraellel, mind a Palesztin Hatósággal. Románia a volt kommunista államok közül az egyedüli volt, amely Izraellel sem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat az 1967-es hétnapos háború után.

Ugyanakkor vannak olyan aggodalmak is, miszerint a román nagykövetség elköltöztetése veszélybe sodorhatja Bukarest azon tervét, hogy a 2020-2021-es időszakban az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjává váljék. Ha ugyanis megtenné ezt a lépést, azzal esetleg elveszíthetné a már eddig megszerzett támogató voksokat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Krónika

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro