Több más közép- és kelet-európai tagállammal együtt.
Míg tavaly az év elején még az volt az EU-tagállamok zömében a probléma, hogy nincs elegendő koronavírus elleni vakcina, most több tagállam is sokallja az Európai Bizottság által megvásárolt, illetve lekötött vakcinamennyiséget. Hétfőn derült ki, hogy tíz közép-, illetve kelet-európai tagállam – Románia, Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észtország, Lettország, Litvánia, Bulgária, Szlovákia és Szlovénia – lengyel kezdeményezésre levelet küldtek Sztella Kiriakídisznek, az Európai Bizottság egészségügyi biztosának, amelyben a vakcinák beszerzésére vonatkozó szerződések újratárgyalását kérik, arra hivatkozva, hogy
A levelet aláíró országok szerint a szállításokat le kell állítani abban az esetben, ha már nem indokolják egészség- és járványügyi okok az újabb oltóanyagok beszerzését. Emellett azt is szeretnék lehetővé tenni, hogy az eredetileg megrendelt mennyiségnél kevesebbet szállítsanak, hogy annyi vakcina álljon rendelkezésre, amennyire valóban igény mutatkozik. Az Európai Bizottság mintegy 4,2 milliárd dózisnyi oltóanyagot kötött le, ez majdnem a tízszerese az EU lakosságának. Ezért aztán annak ellenére, hogy a pandémia visszahúzódóban van, a szerződések értelmében a gyártóknak továbbra is le kell szállítaniuk a lekötött mennyiséget, ami jócskán meghaladja a tagállamok szükségleteit. A levélben azt is megemlítik, hogy egyes gyártók olyan vakcinákat szállítanak, amelyeknek túlságosan közeli a lejárati ideje. Garanciákat is kérnek a gyártóktól arra, hogy az oltásaik a legújabb vírusmutációk ellen is védjenek, és azt szeretnék, hogy az egészségügyi vészhelyzetekre való gyors reagálásért felelős uniós hatóság megvásárolhassa a fel nem használt oltóanyagokat, hogy koordinált formában adományozhassák tovább más országoknak. Románia a 2022-2023-as időszakra mintegy
a közös EU-s beszerzés részeként. Ez elegendő arra, hogy a mintegy 18 millió jogosult négy adagnyi oltást kapjon szükség esetén, illetve pótolja a lejáró szavatosságú vakcinákat, illetve azokat, amelyeket azért kellett kidobni, mert a megkezdett fiolákból nem fogyott el az összes vakcina.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.