Nyugalom, nem a háború vonatkozásában, hacsak az elemekkel folytatott küzdelmet nem tekintjük háborúnak.
Van a jégeső és van Petre Daea. Ők ellenségek.
A mezőgazdasági miniszter ugyanis nem akarja, hogy a jégeső létezzen.
Ezért aztán jégeső elleni rakétákat lődöztet a felhők gyomrába, amelyek ezüst-jodidot pukkantanak ott szét, amely vegyület megakadályozza a jégkristályok kialakulását, így diónyi jégdarabok helyett sima eső hull alá az égből.
Már korábban is írtunk róla, hogy a mezőgazdasági minisztérium alárendeltségében már 2014 óta működik a Nemzeti Jégeső Elleni és Csapadéknövelő Hatóság, ám most végre az is kiderült, hogy mekkora költségvetéssel dolgoznak. Nos, tavaly április és október között az eddig kialakított 99 kilövési pontról
Az idei évben eddig 3301 rakétát indítottak, összesen 10,7 millió euró értékben.
A meglévő adatokból könnyű kiszámolni, hogy
Idén mintegy 2 millió hektárnyi termőföldet sikerült megóvni a jégkároktól a műveletekkel. Az országban összesen 14,8 millió hektárnyi termőföld van, és Petre Daea mezőgazdasági miniszter feltett szándéka, hogy az ország teljes területére kiterjessze a jégelhárító rendszert.
Mind Daea, mind pedig Gheorghe Căunei Florescu tábornok igyekeznek hangsúlyozni, hogy a technológia teljesen biztonságos, tudományos szempontból megfelelően tesztelt, vagyis nem okoz semmilyen kellemetlen mellékhatást. (Utóbbi azt is igyekezett leszögezni, hogy nem katonai rakétákról van szó, még akkor sem, ha az ország legnagyobb fegyvergyára, a Romarm gyártja őket.)
és meg vannak győződve róla, hogy ezek a rakéták nemcsak a jeget, de az esőt is elűzik. Az utóbbi években így egyre több tiltakozó akciót hajtottak végre a művelet ellen.
Tavasszal például két Vaslui megyei lakost büntettek meg a rendőrök, mert megakadályozták, jobban mondva késleltették a jégelhárító rakéták fellövését. A rakétákat végül mégis elindították, de már túl későn, így a környéket elverte a jég.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.