// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Lobogós helyezés

Román zászlóval takarták el, majd ismét láthatóvá tették a Kossuth-emléktáblát Máriaradnán

Valaki(ke)t zavart. Aztán valaki(ke)t meg az zavart, hogy valaki(ke)t zavart.

A magyar nemzet Romániába szakadt részének helyzetét abszurd módon tükröző eset történt a Mária-kegyhelyéről ismert Arad megyei búcsújáróhelyen, Máriaradnán: jó néhány hétre román zászlóval takarta el a településen 1902-ben felavatott Kossuth-emléktáblát annak a háznak a jelenlegi tulajdonosa, amelyben 170 évvel ezelőtt megszállt Kossuth Lajos, útban az emigráció felé a magyar forradalom és szabadságharc 1849-es leverése után.

Az Aradihírek.ro portál beszámolója szerint a teljes mértékben elrománosodott, a magyarság szempontjából elszórványosodott Lippán (ahová közigazgatásilag tartozik a vele egybeépült Máriaradna) senkit sem zavart a magyar felirat több mint 110 évig, most azonban – vélhetően a Magyarország románok által is lakott területeinek Romániához való csatlakozásának szándékát egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulójára időzítve – címeres román zászlót feszítettek ki elé, nehogy látható legyen.

A portál információi szerint aztán a az illetékesek figyelmeztették a ház tulajdonosát, hogy nem igazán helyes/törvényes, amit tesz, így most amilyen váratlanul fölkerült, ugyanúgy le is került a román zászló a magyar emléktábla elől.

A kérdés az, hogy meddig.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro