És ők kormányozgatják Románia csajkáját a világ zajló tengerén.
Az egyszerű ember agya időnként teljesen belezsibbad a mioritikus haza sorsa körül bábáskodó politikusok aranyköpéseitől. Aztán, hogy az agysejtek újra működésbe lendülnek, az egyszerű embert hol a pánik, hol a düh, hol a röhögőgörcs kapja el: mégis hogy a fenébe kerültek ezek oda? Jó, egyeseket megválasztottak (nyilván azért, mert ügyesek), másokat kineveztek (nyilván azért, mert ügyesek). De mégis… vannak határok. Vagy nincsenek? Nézzünk egy esetet, amikor a hülyeség határtalan.
Az illető úr az ország (még) legjelentősebb pártjának egyik területi sárkányfeje, aki vagy két évvel ezelőtt még szállítási miniszter is volt. Amúgy nagyon nem fontos, kiről van szó, és amúgy is, az illető agyzsibbasztó aranyköpése sokkal jelentősebb, mint ő maga.
A sztori egyébként rém egyszerű, mellesleg bevett dolog minden pártnál. Amikor új elnököt választ a párt, az addigi elnök (már ha változik a személye) képe országszerte lekerül az irodák faláról, az új elnöké pedig fel. Ennyi.
Ki volt az ország (még) legjelentősebb pártjának elnöke? Ő hát! Aki most a börtönben csücsül. Na és ki az illető párt új elnöke? Ő hát! Aki az ország miniszterelnök asszonya is. És mit kell ilyenkor csinálni a fegyelmezett pártsejteknek? Lecserélni a képet. Van, ahol hamarabb ment a dolog, van ahol később. Fent említett úr pártos háza táján kicsit elkéstek az arcképcserével. És persze, a sajtó rákérdezett.
Na, és most jön a meredek. Fent említett úr ugyanis a kövtekezőt találta mondani. Figyelem, tessék megfogózni, jön az agyzsibbasztó:
„Minden megyei pártszékházban ott az elnök arcképe, ez az intézményi kultúra része, függetlenül attól, hogy a liberálisokról, szociáldemokratákról, néppártiakról van szó. Mi választottuk meg a kongresszuson, a miénk. Az ortodox egyháznál Jézus Krisztus, a muszlim egyházban valaki más, a buddhistáknál Buddha. Nálunk, a PSD-nél a kongresszus által megválasztott elnök Dragnea úr… izé, volt, aztán volt egy másik kongresszus, ahol megválasztották Viorica Dancilát.”
Na kérem, ha magukhoz tértek, lehet pánikolni, düh9ngeni vagy épp röhögni. Jézus, Buddha és Madám Viorica. Az már csak mellékes nyalánkság, hogy az iszlámban tilos a nyugati értelemben vett istenábrázolás.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.