// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Román miniszterelnök-helyettes az ukrajnai fegyverszállításról: nem eszik olyan forrón a kását

// HIRDETÉS

Sorin Grindeanu szerint nem szabad elhamarkodottan dönteni egy ilyen horderejű kérdésben.

Attól, hogy Románia teljes mértékben szolidaritást vállal az Oroszország által megtámadott Ukrajnával, még nem kell fejetlenül dönteni olyan súlyosságú kérdésekben, mint a fegyverek szállítása – ilyen értelmű nyilatkozatot tett Sorin Grindenau közlekedési miniszter, aki egyúttal miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölt a bukaresti kabinetben.

Grindeanu, aki korábban miniszterelnökként is tevékenykedett, hétfőn este figyelmeztetett: lehet hangzatos nyilatkozatokat tenni a témában, amelyeket aztán néhány nap múlva a tények megcáfolnak, azonban a szakértőkre kell bízni a helyzet megítélését.

Mint elmondta, megbízták a védelmi minisztériumot, hogy állítson össze egy elemzést a témában, így meg kell várni a szakértők álláspontját, és az alapján kell meghozni a döntést.

Arra a felvetésre, hogy a romániai illetékesek ódzkodnak véleményt nyilvánítani a fegyverszállítás témájában, megjegyezte: igaz, hogy Románia a NATO és az Európai Unió tagja, de emellett

elsősorban a saját állampolgárainak biztonságára kell vigyáznia,

márpedig az ország rendelkezik a két szövetség tagjai közül a leghosszabb, több mint 600 kilométeres közös határszakasszal Ukrajnával.

Ezért alaposan ki kell elemezni a helyzetet, ami után várhatóan a döntést rövid úton, számottevő vita nélkül hozzák majd meg.

Azt is megjegyezte, hogy a fegyverszállításokról nem a politikusok dolga nyilatkozni,

meg kell várni a védelmi tárca szakértőinek helyzetértékelését.

Korábban Nicolae Ciucă miniszterelnök is óvatosan fogalmazott, amikor a témában azt mondta: Románia megvizsgálja Ukrajna fegyverszállításra vonatkozó kérését.

Románia eddig egyéb segélyek mellett lőszert és golyóálló mellényeket szállított Ukrajnának.

Moszkva viszont éppen néhány napja vádolta meg azzal Bukarestet, hogy a Romániába érkező ukrán mezőgazdasági termékeket szállító eszközök a kirakodás után fegyverekkel megrakodva érkeznek vissza Ukrajnába.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.