… és olyan könyvelő is van, aki 200 000 lejre állít ki áldokumentumokat… továbbá az Európai Parlament megszavazta: Oroszország adja vissza Romániának az I. világháború idején odaküldött nemzeti vagyont!
Nem, ez tényleg nem vicc, kedves Olvasó! Ez a mondat valóban kiröppent egy román miniszter szájából, 2024-ben. A mélységesen abszurd mondat egy sumákolás kapcsán hangzott el, amely a Duna-deltai nádbiznisz körül zajlott. Vizsgálódik az ügyben az Európai Ügyészség, a mezőgazdasági minisztérium, szóval áll a bál.
Na és ezen ügy kapcsán kérdezte a sajtó a mezőgazdasági minisztert, bizonyos Florin Barbu urat. Szó szót követett és a nád kapcsán ennek az úrnak váratlanul a következő mondat jutott eszébe:
Erre a riporter felkapta a fejét, hogy ejnye, azért különös, hogy éppen Nicolae Ceaușescuval érvel a miniszter úr. Mire Barbu mester rávert még egyet a szegre:
Mármint Ceaușescu úrral, az ő elnökével. (???) Na most, nem vonjuk kétségbe, hogy a legsötétebb diktátoroknak is akadtak remek gondolataik. Viszont az azért picit furcsa, hogy egy miniszternek nincs kire hivatkoznia a hazai kommunista diktatúra vezetőjén kívül. Nem?
Úgy tűnik, de, mert a kijelentés szerda este hangzott el, és csütörtökön máris kitört a botrány. A PNL a mezőgazdasági miniszter azonnali lemondását követeli. Mi tagadás, aki ilyen baromságokat mond, talán nem megfelelő a posztra.
A gengszterfilmekben szokott előfordulni, hogy a bandák igyekeznek kiemelten védeni a könyvelőjüket, mert hát ő az, aki mindent tud a pénzek mozgásáról.
Ez a való világban is így van, legalábbis a tekintetben, hogy egy vállalat könyvelője valóban rajta tartja a szemét a pénzügyi helyzet alakulásán. És amíg csak a szemét tartja rajta, tökéletes. Ám amikor a kezét is ráteszi a pénzre, na, az már problémás.
És pont ez történt egy beszterce-naszódi cég könyvelőjével. Az 55 éves hölgy úgy gondolta, hogy neki több pénz jár. És ha ezt nem tudja törvényes keretek közt elérni, hát segít magán másképp. Magyarán: lopni kezdett a cégtől. Persze, pontosan tudta, hogy ha ellop egy összeget, azt valahogy igazolnia is kell. Ezért aztán különböző kifizetési kötelezettségekre vonatkozó áldokumentumokat állított ki.
És az üzlet remekül ment. Amíg csak el nem kapták a hölgyet. Akkor derült ki: a könyvelő 2020-ban kezdte el maga felé hajlítani a cég pénzügyeit, és 2023-ig összesen 200 000 lejt lopott el. Ami nem semmi. Persze, ha ez a gengszterfilmekben fordult volna elő, akkor a hölgyet egy árokban találják meg, holtan. A való világ ilyen értelemben (is) árnyaltabb. A „kreatív” könyvelőt egyelőre 24 órára letartóztatták. És elindult ellene a vizsgálat, csalás és okirat-hamisítás ügyében.
Tudják, van az a nemzeti vagyon (elég sok arany, ékszerek, különböző egyéb értéktárgyak), amelyet annak idején, az I. világháborúban Románia kimenekített Oroszországba. Hogy, úgymond, megvédjék a Központi Hatalmak seregeitől. Na de aztán Oroszországban fordult a kocka, és a jó szovjetek elfelejtették visszaküldeni Romániának a koffert. A posztszovjetek szintén. Persze, Románia sokszor kérte, követelte a kincset, de valahogy mindig úgy alakultak a dolgok, hogy nem volt időszerű.
Nos, amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát, fordult a helyzet egy picit. Románia elérkezettnek látta az időt, hogy az EU-t is bevonja az egyébként jogos követelőzésbe. És mit ad Isten, az történt, hogy Eugen Tomac PMP-s európai parlamenti képviselő hurráoptimista bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán. Miszerint éljen az Európai Parlament, amely a csütörtöki szent napon megszavazott egy határozatot, miszerint Oroszország azonnal adja vissza az elhurcolt román nemzeti vagyont.
Tomac úr történelmi jelentőségűnek nevezi az EU-parlamenti szavazást, mert hogy ez az első hivatalos európai (uniós) dokumentum, amelyben visszakövetelik Romániának a többek közt 91,5 tonna aranyat.
Tomac úr azt is említi, hogy az ügy nemzeti büszkeség kérdése. Abszolút igaza van. És most még büszkébb lehet, hiszen a befolyásáról igen híres Európai Parlament is adott neki egy papírt. Most már csak az a kérdés: betojt-e ijedtében Oroszország az elszánt dokumentumtól? Hamarosan kiderül.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.