Klaus Iohannis szája (önmagához képest legalábbis) rendesen habzott beszéd közben.
Klaus Iohannis ismét kiállt a nép elé. De most nem nyugtatott. Ellenkezőleg. Hergelt egyet. Ráadásul olyan hangon, amely kicsit a megboldogult nagyromániás vezérre, Corneliu Vadim Tudorra emlékeztetett.
Az uszítás előzménye az, hogy a képviselők háza hallgatólagosan (vita, szavazás nélkül) elfogadta a székely autonómiatervezet. Először az alacsonyabb rangú politikusok akadtak ki, aztán szerdán képernyő elé ugrott maga a román (kisebbségi) államelnök és hergelt egy nagyot.
Miközben ő (Klaus Iohannis), a kormány (a jó Orbannal az élen) meg a hatóságok a világjárvány ellen harcolnak, a PSD segített az RMDSZ-nek a parlamentben, hogy átvigyék az autonómiatervezetet.
Miközben ő, a kormány meg a hatóságok a románok életéért harcolnak a járványfronton, a PSD a parlament titkos irodáiban azt tervezi, hogy
Vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök a PSD-nek, hogy ezt (értsd, hazaárulást) megtegye, kérdezte aztán sztentori hangon Iohannis. Költői kérdés volt, persze.
Ez a borzalmas, szörnyű, aljas tett pedig megengedhetetlen, süvöltötte végül az elnök. Amíg ő, (Klaus Iohannis) államelnök Romániában (izé, neki mindegy, nem lesz több mandátuma, mondjuk halkan), addig ilyen törvény nem lesz. Csak a testén keresztül, tesszük hozzá. Meg még ennyit: virális sebességre kapcsolt a választási kampány. És hogy valami jót is spekuláljunk: ez a brutális hergelés azt is jelentheti, hogy valóban kezdünk visszatérni a normális kerékvágásba.
Ja, ha valaki meg akarja nézni az elnöki szájhabzást, itt van. A külön szépsége a diskurzusnak az, hogy a kisebbségi államelnök magyarul, ja, jól olvassák, magyarul köszöntötte a PSD-t (kétszer is). Tessék:
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.