Forrás: Radu Miruta / Facebook
Forrás: Radu Miruta / Facebook
A Moldvai Köztársaságnak adományozza régi városi buszait a kolozsvári városháza. Banki alkalmazott segítségével vesztette el megtakarításait egy Olaszországban dolgozó román nő.
Mint ismeretes, szilveszter éjjelén a svájci Crans-Montana üdülőhelyen egy zsúfolt bárban kitört tűz legalább 40 ember életét követelte és 115-en megsérültek, közülük sokan súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A svájci hatóságok jelenleg is nyomoznak a tűzvész körülményeit és kialakulását illetően.
A tizenegy évvel ezelőtti romániai Colectiv-katasztrófára kísértetiesen hasonlító borzalmas tűzesetnek többnyire fiatalok és kiskorúak az áldozatai. Svájc ötnapos országos gyászt rendelt el, számos, súlyos égési sérülést szenvedett áldozatot szállítottak Svájcon kívül Franciaországba, Belgiumba és Németországba speciális égési sérülésekkel foglalkozó kórházakba.
Az áldozatok azonosítása nagyon hosszú folyamat, több hétbe is telhet. A román külügyminisztérium közleménye szerint a tűzvész napján feltételezetten eltűnt személyek között egy román állampolgár is van, a külügyminisztérium a berni román nagykövetségen keresztül kapcsolatban áll az eltűnt családjával, írja a Digi24.
– írják. Január 2-án, pénteken Radu Miruță védelmi miniszter bejelentette, hogy egy román katonai repülőgép készen áll a felszállásra, hogy hat súlyos égési sérüléseket szenvedett fiatalt szállítson, akik a Crans-Montana hegyi üdülőhelyen kitört tűzben sérültek meg. A döntést a Nemzeti Vészhelyzeti Bizottság határozata alapján hozták meg, a repülőgép humanitárius repülést fog végrehajtani Lausanne-ból Párizsba, és a betegeket a francia főváros kórházaiba szállítják.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a banki alkalmazottat, akinek a segítségével fokozatosan eltűntek pénzösszegek egy Olaszországban dolgozó román nő bankszámlájáról, számol be az esetről az Adevărul.
A Buzău-i nő mindössze tíz nap alatt veszítette el 34 ezer eurós megtakarítását, amelyet hosszú évek alatt gyűjtött össze olaszországi munkával. A helyi média szerint a Buzău-i Bíróság Ügyészségének nyomozói megállapították, hogy a pénz eltűnése nem lett volna lehetséges a bank belső támogatása nélkül, így a banki csalás fő gyanúsítottja egy alkalmazott, akit 2025. december 29-én tartóztattak le, és aki állítólag érzékeny információkat adott át az áldozat számlájáról egy Spanyolországban élő férfinak. A férfi olyan adatokat szerzett meg, mint a számlaegyenleg, a számla megnyitásának dátuma és a számlához tartozó telefonszám, amely információkat később felhasználta a pénzhez való jogosulatlan hozzáféréshez.
A spanyolországi férfinak két bűntársa is volt Bukarestben, akik együttesen a nő telefonszámát felhasználva állítólag sikerült újragenerálniuk az online banki alkalmazás jelszavát, ami után létrehoztak egy SWIFT-kódot egy másik személy nevére, így lehetővé téve négy jogosulatlan átutalást, amelyek kiürítették az áldozat számláját.
A Buzău megyei rendőrség nyomozói először 24 órára őrizetbe vették a banki alkalmazottat és a spanyol férfit, ezt követően helyezték őket előzetesbe, miután a csalásban részt vevő két bukaresti lakost novemberben ugyanebben az ügyben őrizetbe vették.
A nyomozás befejezése érdekében az ügyészek európai nyomozási parancsot adtak ki a spanyol hatóságoknak, hogy tisztázzák a teljes bűncselekményt és azonosítsák az ügyben érintett egyéb személyeket.
Emlékeznek még a türkizzöldben és fehérben pompázó városi autóbuszokra a kolozsváriak? Ha emlékeznek, bizonyára feltűnt az is, hogy a busz belterében francia feliratok pompáztak, alkalomadtán az unalmas zötykölődés közepette azok az utasok, akik nem tudtak franciául, megpróbálták kisilabizálni, vajon mit is jelenthettek azok a feliratok, román tudásukra hagyatkozva.
Nos, ezeket az Irisbus Agora típusú buszokat 2000-ben gyártották, Kolozsvár utcáin igen sokat jártak – a város Párizsból importálta őket másodkézből, most pedig úgy döntött, hogy túlad rajtuk. Az immár harmadkézből származó buszok közül kettőt a Moldvai Köztársaságba ajándékozott a város, ez a kettő szimbolikusan szilveszter éjszakáján került üzembe Ungheni-ben.
A kolozsvári Știri de Cluj ironikus megfogalmazása szerint „Kolozsvár megszabadul régi buszaitól, és azokat a Moldovai Köztársaságnak adományozza – két tragacs, még Alain Delon idejéből, már megérkezett oda” – ezzel szemben az ungheni városháza képviselői kijelentették, hogy a buszok jó műszaki állapotban vannak, és biztonságosan használhatók a gyermekek és fiatalok tömegközlekedésére.
Importjukat a Moldovai Köztársaság parlamentjének közelmúltbeli döntése tette lehetővé, amely az ungheni helyi önkormányzat kérésére jóváhagyta a vámmentességet. Ez az intézkedés lehetővé tette az eljárások gyors lezárását és a buszok év végéig történő leszállítását.
Ez nem az első adomány, amelyet Kolozsvár önkormányzata Ungheninek nyújtott. Az elmúlt években a kolozsvári városi tanács három minibuszt adományozott, amelyeket továbbra is gyermekek és fiatalok oktatási, kulturális és szabadidős tevékenységekre való szállítására használnak. Az ungheni helyi hatóságok hangsúlyozzák, hogy ezek az adományok jelentősen hozzájárulnak a fiatalok mobilitásának javításához és a közösségi rendezvényekhez való hozzáférés megkönnyítéséhez.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.