Alexandru Rafila arra figyelmeztet, hogy a múlt héten kétszer többen fertőződtek meg, mint egy héttel korábban.
Minden jel arra mutat, hogy a nyár végén újabb járványhullám tetőzik Romániában (is), amit az omikron legfertőzőbb variánsa, a BA.5-ös jelzésű alváltozat okoz. A szakértők nyár elején még abban bíztak, hogy legfeljebb ősztől várható a hatodik hullám érkezése, azonban a nyugat-európai országokban június eleje óta egyre többen betegedtek meg, a legfrissebb becslések szerint július végére várható a járvány csúcsa. Az eddigi pandémiás tapasztalatokból a szakértők azt szűrték le, hogy ha ott tetőzik a fertőzöttség, két-három hét késéssel Romániában is fog.
A múlt heti járványstatisztikán már megmutatkozik a növekedés, egy hét alatt ugyanis duplájára nőtt a fertőzöttek száma: június 27 – július 3. között 7 726 új esetet vettek nyilvántartásba Romániában, míg egy héttel korábban 3 974-et. Alexandru Rafila egészségügyi tárcavezető legborúsabb becslése szerint augusztus második felére elérhetjük a napi tízezres esetszámot.
A hatodik járványhullám csúcsára készülve újranyitnak a tesztközpontok, a korlátozások újbóli bevezetésétől azonban nem kell tartani. A szakhatóság csak javasolni tudja, hogy a zárt terekben és a buszokon használjunk védőmaszkot, kerüljük a tömeget, rendszeresen mossunk kezet. A járóbetegeket ellátó központok rendelkeznek a szükséges mennyiségű antivirális szerekkel és monoklonális antitestekkel. Várhatóan ősszel Románia is kap az aktuális vírusvariánssal szemben védelmet biztosító vakcinákból is.
A nyári szabadságolás és fesztiválozás időszaka ráadásul kifejezetten kedvez az omikron terjedésének, az első lehetséges fertőzési gócpont Nagyszebenben, a vasárnap zárult színházi fesztiválon alakulhatott ki. A helyi sajtó szerint a szervezők és több színész is megbetegedett, ezért le kellett mondani előadásokat a fesztivál utolsó napján. A színház vezetősége egyébként cáfolja a sajtóértesülést, hogy fertőzés miatt mondták le az előadásokat.
Az Egészségügyi Világszervezet mintegy 50 országból összesített adatai szerint a múlt héten Európában félmilliót közelítette a fertőzöttek száma, májusban ez a szám 150 ezer volt. A legmagasabb fertőzési mutatót Portugáliában, Luxemburgban, Görögországban, Cipuson, Németországban és Ausztriában regisztrálták.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!