Hihetetlennek tűnik, hogy 2020-ban a számítógép bevezetése legyen a prioritás, de ez a valóság.
Azt mondja Florin Cîţu pénzügyminiszter, hogy kétezernél is több embert bocsátanak el nyár közepéig az adóhatóság (ANAF) kötelékéből, mégpedig azért, mert az intézmény tevékenysége igen erőteljes számítástechnikai támogatást kap, az új, informatizált rendszer működtetése pedig kevesebb alkalmazottal is megoldható. Konkrétan országos szinten 150 vezetői és közel kétezer egyéb alkalmazotti munkahely felszámolásáról van szó.
És most ne, ne az alig pár hete hivatalban levő minisztert kezdjük reflexből szidni amiatt, hogy egy pénzzel, végső soron számokkal dolgozó intézménynél 2020-ban felfedezik, hogy
Ehelyett ragadjuk meg az alkalmat egy, ebben az esetben igencsak indokolt elmúltXévezésre, mert ezek az esetek mutatják meg a legjobban, hogy az elmúlt évtizedekben mennyire nem arról szólt az egész állami rendszer működése, hogy az itt élő embereknek jobb legyen.
Ez pedig kiderül a pénzügyminiszter által mondottakból is. Mert Cîţu arról is beszélt, hogy a leépítésekkel párhuzamosan az ANAF-on belül létrejön egy statisztikai osztály, ahol algoritmusok és statisztikai szakértők végeznek majd kockázatelemzést – és most jön a lényeg: – nem olyan „emberek, akik ismernek másik embereket, ellenségeik és barátaik vannak”. Szükséges-e magyarázni? Mert ugyebár eddig az adóhivatalnál dolgozó rokon, ismerős, haver, pártvonalon vagy egyéb módon lekötelezett csicska annak függvényében döntött mondjuk adóbehajtásokról, hogy kinek a kije volt.
Azért is kínos most pénzügyminiszternek lenni, mert évekkel azután kell megsürgetni a dolgokat, hogy a technikailag meglehetősen fejlett – és ennek megfelelően rettentő drága – pénztárgépeket, amelyeknek a beszerzésére köteleztek a hipermarketekről a falusi szatócsboltokig minden kereskedőt, végre hálózatba kössék és összekapcsolják az adóhivatallal. Mert hogy eddig ez nem történt meg: a kereskedőkkel nagy szigorral megvásároltatták a gépeket,
A pénzügyminiszter úgy látja, az adóbevételek növelésének egyetlen módja az adóhivatal informatizálása. Ráadásul – mint az sejthető volt – Románia az utolsó ország Európában, ahol ez a fejlesztés máig nem történt meg.
Hasonló kaliberű technológiai ugrás pár éve történt az állami szférában, akkor a Román Posta elnevezésű csődtömegnél jelentették be, hogy bevezetik a bankkártyás fizetés lehetőségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.