// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Rockzenekarával térne vissza Romániába a Kolozsvári CFR egykori argentin sztárja

// HIRDETÉS

A profi labdarúgás helyett ma már inkább színpadokon vitézkedik és kézműves sörökkel foglalkozik.

Több mint 12 évvel ezelőtt igazolt el a Kolozsvári CFR focicsapatától Sebastian Dubarbier, aki épp abban az időszakban kergette a lasztit a Fellegváron, amikor a vasutasok olyan ellenfeleket fogadtak a Bajnokok Ligájában, mint a Chelsea, az AS Roma, vagy a Bordeaux, és 2008-ban megnyerte a román bajnokságot is.

A profi labdarúgással felhagyó 36 éves argentin a Sport.ro portálnak elárulta, újabban DubarBeer néven kézműves sört dobott a piacra hazájában, és Seba Dubar néven rockzenekart alapított.

Mint mondta, szívesen visszatérne Kolozsvárra a családjával, de nyilván nem azért, hogy újra magára öltse a CFR mezét, inkább zenészként mutatkozna be a helyi közönségnek.

Elmondta azt is, egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy Argentína a világbajnokság döntőjébe jutott, nagyon bízott hazája válogatottjában, és úgy véli, Messi nagyobb tehetség, mint amilyen az isteni Diego volt.

Sebastian Dubarbier 2008 és 2010 között volt tagja a CFR keretének, 78 mérkőzésen szerepelt a vasutasok színeiben, 13 gólig és három gólpasszig jutott, majd eligazolt a franciaországi Lorient csapatához. Sokak szerint ő az egyik legjobb idegen légiós, aki valaha megfordult Romániában.

Míg a pályán nyújtott teljesítményére sokan emlékeznek, nézzük meg az egykori középpályást színpadon is:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro