Fotó: képernyőmentés/IGSU/Facebook
Fotó: képernyőmentés/IGSU/Facebook
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Az eddigi legsúlyosabb „drónos incidens” történt szombat hajnalban: egy robbanóanyaggal is felszerelt orosz drón darabjai zuhantak le Romániában, méghozzá lakott térségben, Galac város egyik külvárosi negyedében.
Később a hatóságok közölték, hogy egy másik drón darabjai a Tulcea megyei Văcăreni település közelében zuhantak le.
A hatóságok az első drón becsapódási helyének 200 méteres körzetéből 217 embert evakuáltak ideiglenesen, majd további 315-öt azon az útvonalon, amelyen keresztül a tűzszerészek egy lakatlan térségbe szállították a robbanóanyagot is tartalmazó drónmaradványokat a Brateș-tó partjára, ahol kontrollált robbantással, délután fél 3 előtt nem sokkal megsemmisítették azokat.
A művelet idejére mintegy 20 környékbeli utcában a gázszolgáltatást is leállították, ez több mint 550 fogyasztót érintett. A veszélyes hulladék elszállítása után nem sokkal az evakuált lakosok visszatérhettek otthonaikba.
Radu Miruță a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, azért nem lőtték le a román légtérbe sodródott drónt, mert nagyon alacsonyan repült, ráadásul egy olyan térségben, ahol a domborzati sajátosságok miatt a radaros megfigyelésekben számos vakfolt jelentkezik, de hozzátette, hogy már vizsgálják a megfigyelő és védelmi eszközök áthelyezésének lehetőségét a térségben.
Az incidensről az előírásoknak megfelelően a NATO illetékeseit is tájékoztatták.
Az eset nyomán szombaton Oana Țoiu külügyminiszter bekérette a bukaresti orosz nagykövetet.
A külügyi tárca szerint Oroszország „újabb felelőtlen cselekedetével” nemcsak megsértette Románia légterét, de román állampolgárok életét veszélyeztette, ezzel pedig megsértette a nemzetközi jog alapelveit.
– fogalmazott karakán hangú állásfoglalásában a szaktárca.
Szintén a nemzetközi jog durva megsértését hangsúlyozta Ilie Bolojan miniszterelnök is, aki határozottan elítélte az orosz provokációt, akárcsak Nicușor Dan elnök.
Utóbbi kiemelte, hogy az illetékesek helyesen és összehangoltan jártak el, minimalizálva ezzel a személyi sérülések kockázatát.
Oroszország az elmúlt éjjel egy nagyszabású támadás során mintegy 660 támadó drónt és rakétát indított el ukrán célpontok ellen. A támadássorozatban öten életüket vesztették, harmincnégyen pedig megsebesültek.
A végül Galacon becsapódott drón egy Renyi városa felé tartó, 15 drónból álló rajból vált ki ismeretlen okokból.
Szombat reggel újabb drasztikus áremelések következtek az üzemanyagpiacon. A piacvezető Petrom kútjainál a benzin 10, a gázolaj ára pedig 20 banival lett magasabb, ezzel utóbbi literenkénti ára ismét 9 lej körül mozog.
Az elmúlt három napban így az üzemanyag literenként összesen mintegy 65 banival lett drágább, egy jelentősebb csökkenést hozó időszak után, aminek során három hét alatt mintegy két lejjel csökkentek az árak.
Az újabb drágulások egyrészt az iráni konfliktus elhúzódása, másrészt – paradox módon – a kormány egyik intézkedése, az árréskorlátozás bevezetése miatt következtek, aminek hatására a Petrom egyes kútjai ideiglenesen kifogytak a gázolajkészletekből.
Nicușor Dan államfő péntek este, az Európai Tanács informális ülésén való részvétele után egyébként is kijelentette, hogy a közel-keleti feszültségek nyomán „aggasztó középtávú kilátások” várhatók az üzemanyagválság tekintetében. Azt azonban igyekezett hozzátenni, hogy rövidtávon egyelőre nincs közvetlen veszély, amely például repülőjáratok törlését eredményezné.
Ha a PSD által kirobbantott kormányválság és az általuk a maradék kisebbségi Bolojan-kabinet ellen tervezett bizalmatlansági indítvány esetleg nem lenne elég ezekben az amúgy is válságos időkben, kedvenc neonáci pártunk, az AUR is bizalmatlansági indítvánnyal készül megbuktatni a csonka kormányt.
Petrișor Peiu, a széljobb alakulat szenátusi frakcióvezetője már azt is bejelentette, hogy ezt május elején tervezik beterjeszteni, és azzal vádolják benne a kormányt, hogy gazdasági válságba taszították az országot, csökken miattuk az életszínvonal, és különben is alkalmatlanok.
Peiu azt is írta a közösségi médiában, hogy Románia az egyetlen EU-s ország, ami válságban van, és ahol az infláció még mindig robbanásszerű.
A Bolojan-kabinetre tehát elég húzós időszak vár. Nem elég, hogy a PSD hőzöngése és kilépése miatt amúgy is komplikálódnak a dolgok, a jelek szerint a parlamentnek a következő időszakban több bizalmatlansági indítványt is meg kell tárgyalnia.
Ne feledjük, hogy a Románia harcos amazonja, az amúgy slamasztikában lévő Diana Șoșoacă is nemrég jelentette be, hogy az ő hőzöngő pártocskája, az SOS Románia is bizalmatlansági indítvánnyal készül. Mondjuk más dolguk sincs...
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.