// 2025. január 10., péntek // Melánia
Európai Unió

Reszkess, Oroszország: az EU-tagállamok vezetői szankciókkal fenyegetnek a mérgezéses ügy miatt

// HIRDETÉS

Erről az Európai Tanács brüsszeli ülésén döntöttek.

Az uniós vezetők várják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértőinek vizsgálati eredményeit Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésével kapcsolatban és az elítélő szavak mellett további intézkedések meghozatalára is sor kerülhet – közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozója első ülésnapját követően péntek hajnalban.

Merkel elmondta, a megbeszélések folyamán az Európai Unió teljes egységet mutatott az angliai mérgezés ügyében hozott döntésével, amely szerint nincs más ésszerű magyarázat,

„nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős az idegméreggel elkövetett támadásért – közölte.

A német kancellár beszámolt arról is, hogy az uniós vezetők megerősítést vártak Donald Trump amerikai elnök részéről arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió valóban mentességet kap az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett vámok megfizetésére.

Az unió készen áll a tárgyalások folytatására, ugyanis úgy gondolja, hogy a védővám bevezetése nem indokolt. Ha azonban erre mégis sor kerülne, arra az EU ellenintézkedésekkel válaszol – húzta alá Merkel. Az uniós vezetők jó transzatlanti kapcsolatokra törekednek, de reagálni fognak, ha úgy látják, hogy valamely ország megsérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat – tette hozzá.

Mark Rutte holland miniszterelnök az éjszakába nyúló munkavacsora után távozásakor megerősítette: az uniós állam- és kormányfők az angliai Salisburyben idegméreggel elkövetett merényletkísérlet ügyében abban is megállapodtak, hogy „egyfajta jelképes gesztusként” hazarendelik konzultációra az uniós nagykövetet Moszkvából. Sajtóhírek szerint emellett

az EU több tagországa is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását, illetve saját diplomaták hazahívását a történtek miatt.

Theresa May brit miniszterelnök távozásakor megköszönte az uniós tagországok támogatását és egységét a Salisburyben elkövetett bűncselekmény ügyében. Örömét fejezte ki, hogy az Európai Tanács egyetértett az Egyesült Királyság kormányának értékelésével, amely szerint nagyon valószínű, hogy Oroszország tehető felelőssé az idegméreg használatáért.

Oroszország fenyegetése nem ismer határokat, ami veszélyt jelent az európai értékekre nézve. Helyénvaló, hogy az uniós tagországok egységet mutatva lépjenek fel a közös értékek megőrzése érdekében – tette hozzá a brit kormányfő.

Március 4-én Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország felelős. A moszkvai vezetés ezt visszautasította. Az ügy egyre inkább elmérgesedett, a vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. A nyugati országok felsorakoztak Nagy-Britannia mögött. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de kézzelfogható bizonyítékokat követel.

Az Európai Unió határozottan elítéli Törökországot, amiért a török hatóságok „jogtalanul őrizetbe vettek” két görög katonát,

valamint Ankara azon fenyegetőzése miatt, hogy megakadályozzák a ciprusi földgáz- és olajkitermelést – közölték az uniós vezetők a kétnapos csúcstalálkozójukon elfogadott zárónyilatkozatban.

Mint írták: a 28 uniós tagország vezetőjét tömörítő Európai Tanács határozottan kiáll a tagállamok közé tartozó Ciprus és Görögország mellett.

Az állam-, illetve kormányfők felszólították az EU-tagjelölt Törökországot, hogy hagyjon fel törvénybe ütköző akcióival, és a nemzetközi joggal összhangban tartsa tiszteletben Ciprus szuverén jogait a területén található természeti erőforrások feltárására és kiaknázására. Továbbá arra szólították fel Ankarát, hogy hozza rendbe Ciprussal ápolt jószomszédi kapcsolatait, és normalizálja a kapcsolatokat valamennyi uniós tagállammal. A vezetők továbbá súlyos aggodalmukat fejezték ki az uniós állampolgárok elleni „folyamatos megtorló akciókkal” kapcsolatban is, sürgetve Ankarát, hogy a kérdéses ügyeket az érintett EU-tagállamokkal folytatott párbeszéd útján rendezze.

Az elmúlt hetekben a török hadihajók feltartóztattak egy fúrótornyot szállító olasz kutatóhajót, amely Ciprus felségvizein tervezett felméréseket végezni esetleges gázfeltárás céljából.

Két görög katona március elején lépte át a görög-török határt, állításuk szerint véletlenül, miközben feltételezett migránsoknak a hóban hagyott lábnyomait követték. Törökország a múlt héten kémkedésért vádat emelt ellenük.

Az uniós vezetők zárónyilatkozatukban aláhúzták azt is, hogy várakozással tekintenek az EU és a Nyugat-Balkán május közepére, Szófiában tervezett csúcstalálkozója elé. A tanácskozás várhatóan a térség európai perspektívájának újbóli megerősítését, konkrét kezdeményezések elindítását, valamint a régió kapcsolatainak javítását szolgálja majd - írták.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban
Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről
Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve
Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt
Székelyhon

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt

Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.

// még több főtér.ro