// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Repült tisztségéből a nagybányai börtönigazgató, aki ellen bántalmazás és szexuális zaklatás miatt indult eljárás

// HIRDETÉS

Horia Chișt az egyik női alkalmazott jelentette fel, aki azt állítja, felettese nyakon ragadta őt, majd a bántalmazást megpróbálta eltussolni. Ebből országos botrány lett, közben a törvényszéki ügyészség és a DNA is vizsgálódik az ügyben.

Elbúcsúzhat a nagybányai börtön igazgatói székétől Horia Chiș, akit a fegyház egyik női alkalmazottja korábban azzal vádolt meg, hogy hónapokig tartó zaklatás után fizikailag bántalmazta őt, nyakon ragadta, az ajtónak lökte, majd amikor mindez kitudódott, fenyegetésekkel próbálta meg lebeszélni arról, hogy büntetőeljárásig görgesse az ügyet.

A májusban történt ügyről a Recorder oknyomozó portál készített hangfelvételekkel tűzdelt anyagot még júliusban, a témáról mi itt írtunk részletesen.

Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) az alkalmazott feljelentése nyomán vizsgálatot indított az ügyben, és azt írják, számos hiányosságot találtak az igazgató tevékenységében, ugyanakkor azt is hozzáteszik, nulla toleranciát hirdetnek a törvény vagy az etikai kódex megsértése esetén. Az ügyet a törvényszéki ügyészség, de még az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálja, ezek nyilván nem zárultak még le.

Közben a börtönalkalmazottak országos szakszervezeti szövetsége szerint hivatali visszaéléssel, illetve szexuális célú hivatali visszaéléssel, zsarolással vádolják a tisztségéből menesztetett Horia Chișt.

Chiș továbbra is ártatlannak vallja magát és egy friss közleményben bejelentette, a bírósághoz fordul az igazság kiderítése érdekében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro