Véletlenül bálba hívták a börtönviselt exkormányfőt, amiből akkora botrány lett, hogy megfosztanák a Románia Csillaga érdemrendtől. A magyar kitüntetettek esetében könnyebben ment a visszavonás.
Szegény Adrian Năstase már biztosan kezdte beleélni magát, hogy börtönkalandjai után újra visszakerülhet az ország politikai elitjének körébe, hiszen lám, még a Cotroceni-palotába is meghívták a nemzeti ünnep alkalmából szervezett fogadásra, utólag azonban csalódnia kellett. A kétszeresen elítélt volt kormányfő jelenléte ugyanis annyira felkavarta az állóvizet, hogy sokan kikezdték miatta az államelnöki hivatalt, mely az eseményt szervezte. Joggal, hiszen a bálozó vendégsereg java része az állami kitüntetésekben részesült személyekből állt – így került Adrian Năstase a vendéglistára –, de ismeretlen okból kifolyólag
A szervezési malőr nem kerülte el a sajtó figyelmét, mely nekiszegezte Klaus Iohannis államfőnek a kérdést: mégis, mikor akarja megvonni a börtönviselt Adrian Năstase kitüntetését (tudniillik a törvény értelmében méltatlanná vált az elismerésre azzal, hogy börtönben ült). Az államelnök látható módon felkészült a kérdésre, és azt válaszolta, hogy máris elindította az eljárást, mellyel visszavonja mindazoknak a személyeknek az állami kitüntetését, akiket büntetőperben jogerősen elítéltek. Többek között Adrian Năstasétől is elveszi Románia Csillaga (Nagykereszt fokozat) érdemrendjét, melyet egyébként 2002-ben kapott Ion Iliescu akkori államfőtől „Románia fejlődéséért folytatott tevékenységéért, a kormányzásban felmutatott kompetenciáiért és önzetlenségéért”.
Năstasét később két ízben is elítélték, először illegális kampányfinanszírozás, másodjára egy lakásfelújítással kapcsolatos zsarolás és korrupció miatt. Az öt évre a közélettől is eltiltott, 2012-ben bebörtönzött, majd 2014-ben feltételesen szabadon bocsátott egykori PSD-elnök egy blogbejegyzésben tisztázta, hogy korábban is kapott meghívókat az államelnöki hivatalba, csak most először fogadta el a meghívást. A Románia Csillaga érdemrendet – mely Románia legmagasabb állami kitüntetése – I. Károly román király alapította 1877-ben. A kommunizmusban betiltott elismerést 1999-ben vezették be újra, csakhogy elég rövid időn belül az aktuális társadalmi és politikai konjunktúra szolgálatába állították.
Magyar szempontból emlékezetes, hogy 2009-ben, az 1989-es forradalom húszéves évfordulóján – Traian Băsescu akkori államfő felterjesztésére – Tőkés László is ebben az elismerésben részesült. Azt követően vonták meg tőle, hogy 2013-as tusnádfürdői beszédében javasolta, Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, szavait azonban félreérthető módon tolmácsolták. Botrány és évekig húzódó pereskedés lett az eredménye, ez utóbbi mind a mai napig nem zárult le. A következő tárgyalás időpontját szimbolikus dátumra, 2020. június 4-ére hirdették meg. 2017-ben a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől is megvonta volna a kitüntetést a centenáriummal kapcsolatos kijelentései miatt.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.