// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
tesztület

Rendesen tarol a koronavírus a kolozsvári városházán, de Boc szerint nem kell berezelni. Egyelőre.

Először a rendőrség, aztán a DNA, majd a város focicsapata, és most itt tartunk. Mi jöhet még?

Miközben a kincses város egyik büszkeségének számító Kolozsvári CFR-nél egyre komolyabb a járványhelyzet, kiderült, hogy a polgármesteri hivatalnál sem rózsásabb a szitu, sőt: eddig nyolc városházi alkalmazottról derült ki, hogy elkapták a koronavírust. Emil Boc polgármester szerint azonban pánikra egyelőre nincs ok, a fertőzött kollégák jól vannak, otthon karanténba vonultak, eközben a munkahelyen próbálnak minden óvintézkedést betartani, hátha a vírus nem terjed tovább a polgármesteri hivatalban. Amúgy a kolozsvári városházának 3172 alkalmazottja van, Emil Boc pedig most azt mondja, egyelőre szó sincs arról, hogy mindenkit leteszteljenek – erről az elöljáró már egyeztetett az egészségügyi illetékesekkel, akik szintén úgy látják, hogy most jobb lenne inkább a tünetekkel rendelkező személyekre koncentrálni. Korábban már írtunk arról, hogy a Kolozs megyei rendőrség 14 alkalmazottja, a DNA kolozsvári részlegének pedig hat munkatársa lett koronás. A megyei hatóságok egyébként picit elvesztették a fonalat nyilvántartásügyben, szerdán legalábbis összevissza közölték le a friss adatokat, erről egyébként itt írtunk.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro