// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Rendel a teledoki: nem muszáj orvoshoz rohangálni, ismét van lehetőség távkonzultációra

// HIRDETÉS

Egy felmérésből az is kiderült ma, hogy egész Európában a romániai pácienseknek kell a legtöbbet várniuk a legújabb gyógyszerekre.

Kezdjük mindjárt egy közérdekű hírrel. A kormány rábólintott egy sürgősségi rendeletre, mely szerint ezután is lehetővé teszik, hogy a házi- és a szakorvosok telefonon, vagy videokonferencia keretében tartsák a kapcsolatot a krónikus, valamint a fertőzőgyanús betegekkel.

A távkonzultáció lehetőségét a járványhelyzet miatt vezették be,

óvintézkedésként. Ugyanezt a lehetőséget a pszichológusok és a logopédusok páciensei számára is biztosítják meghatározatlan ideig. Ráadásul a mindenki által utált egészségügyi kártyákat sem kell használni. A háziorvosok, mint ismeretes, rendesen fel is háborodtak, amikor ez az opció elsejétől megszűnt, de aztán az illetékes hatóságok is rádöbbentek valahogy, hogy a koronavírus-járvány sem szűnt meg, és még az influenzaszezon is tombol, szóval nem ártana hosszabbítani.

Közben a Gyógyszergyártók Európai Szövetsége előrukkolt egy felméréssel, mely szerint tavaly

egész Európában a romániai pácienseknek kellett a legtöbbet várniuk a korszerű gyógyszerekre.

Míg például Németországban 133 napot kell várni arra, hogy a páciensek hozzáférjenek újabb gyógyszerekhez, Romániában legalább 899 napnak kell eltelnie, míg ezek felkerülnek az ártámogatott orvosságok listájára. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által 2017 óta engedélyezett 160 új gyógyszer közül Romániában alig 38 került fel az ingyenes és ártámogatott termékek listájára, míg például Magyarország is már 65-nél tart.

A végére pedig jöjjön egy rövid járványhelyzet-jelentés: az elmúlt 24 órában 2320 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak – ez 727-tel kevesebb, mint egy nappal korábban. Csökkent a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma is – jelenleg 2290 páciensről tudunk, közülük 338-an intenzív terápiás ellátást kapnak (ez a szám is fokozatosan csökken). A friss jelentés 18 halálesetről is beszámol, egy nappal korábban 27 fertőzött hunyt el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.