A volt miniszter, jelenlegi rektor és nyugdíjas Toader közel annyit keresett tavaly, mint Theresa May brit miniszterelnök.
Saját diákjai követelték szerdán Tudorel Toader lemondását a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem rektori tisztségéről – írja a Mediafax hírügynökség. Az egyetem hallgatói az intézmény lépcsőjén tüntettek azért, hogy Toader ne ártson tovább az egyetem és az akadémiai közösség jó hírének azzal, hogy még mindig ő a rektor.
Kifogásolják, hogy rektori mandátumának kétharmadát a politikára szánta és nem az akadémiai közösségre, igazságügyi miniszterként pedig a büntetőjogilag problémás politikusokat védte.
Miután otthagyta a bársonyszéket, és visszatért Jászvásárra egyetemi rektorként, más egyetem diákjai, tanárai és egyszerű emberek is azt kérdezik a diákoktól, hogy lehet, hogy Tudorel Toader az egyetem rektora – magyarázta Silvian Emanuel Man negyedéves joghallgató a Mediafaxnak azt, mire értik, hogy a rektor árt az egyetem jó hírének. A diákszenátor Man szerint sok hallgató és szülő is arra készül, hogy ősztől már ne a Cuza egyetemre iratkozzon be vagy írassa be a gyermekét.
Lehet, hogy a Cuza egyetem nem feltétlenül járt jól jogprofesszora politikai pályafutásával, Toadernek viszont nagyon megérte. A Ziarul de Iași írta meg, hogy az exminiszter tavaly annyit keresett, mint Theresa May brit miniszterelnök: közel 800 ezer lejt, ami szinte 150 ezer font. Havonta 65 ezer lejes bevétele volt, szinte kizárólag állami forrásokból.
Toader nem sokkal azután tette közzé vagyonnyilatkozatát, hogy az akkor még szabadlábon lévő Liviu Dragnea és Viorica Dăncilă kormányfő nyomására lemondott az igazságügyi tárca éléről. Ebből kiderül, hogy tavaly
Mindemellett van 3 autója, családjának egy háza és két lakása Jászvásáron, Vrancea megyében szintén két lakása és több telke. További részletek a vagyonnyilatkozatában.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.